A britek extra adót vetnének ki az új ruhákra

2019.02.20. 18:31

A britek új adónemet hoznának létre, amivel a divatiparból származó hulladékot szeretnék csökkenteni, mivel a fast fashion divatcégek miatt visszaesett a tartós ruhák vásárlása – foglalta össze az Independent.

„Most, hogy elkezdtük felszámolni az élelmiszer-hulladékot és a műanyaghulladékot, el kell kezdeni a divathulladékkal is foglalkozni és véget kell vetni a fast fashion hóbortnak" – nyilatkozták a Környezetvédelmi Bizottság képviselői, akik javaslatukban kifejtették, hogy elsőnek kicsiben kezdenék az adózást, vagyis ruhadarabonként egy penny lenne a plusz költség.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Számításaik szerint ez évente 35 millió font bevételt jelentene, amiből jótékonysági akciókat és az újrahasznosítást finanszíroznák.

A korábban már bevezetett műanyagzacskó adóhoz – amit a lakosság alig vett észre – hasonlóan kívánják bevezetni az új adónemet a szigetországbeli cégeknél. Ráadásul ugyan így többe kerülhetnek majd a ruhák, azonban az emberek vélhetően nem új termékeket fognak vásárolni, hanem a javításukra koncentrálnak.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Például az ismert brit divatcég, a Marks & Spencer teljes hírneve is a tartós ruhák eladásán alapult, de úgy tűnik, ez a koncepció kikopott a divatiparból, amit felváltott a gyors és olcsó, ám nem tartós ruhadarabok viselése – ezen a felfogáson kíván változtatni a bizottság.

„Az elmúlt 15 évben a ruhagyártás megduplázódott, ugyanakkor az idő, amíg viseljük, mielőtt kidobnánk drasztikusan csökkent"– fejtette ki Francois Souchet, a Make Fashion Circular vezetője a Thomson Reuters alapítványnak.

Évente félmillió tonna műanyag mikroszál mosódik ki a ruhákból, ez több mint 50 milliárd műanyag palacknak felel meg, ami rendkívüli módon növeli az óceánok szennyezettségét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK