Példátlan lépés: az észtek kirúgtak egy bankot az országból

Danske Bank
A sign that reads 'Danske Bank' (Danish Bank) seen on a bank building in Aarhus, Denmark, 23 November 2016. Photo: Carsten Rehder/dpa
Vágólapra másolva!
Az SVT nevű svéd televízió állítása szerint több olyan dokumentum is a birtokukban van, amelyek azt bizonyítják, hogy a Swedbank is részt vett a Danske Bank pénzmosási akciójában.
Vágólapra másolva!

Az SVT oknyomozó műsora, a Uppdrag Granskning szerint 2007 és 2015 között nagyjából 4,3 milliárd dollárnyi pénz ment át a Swedbank és a Danske között a Baltikum érintésével. A műsorban kiemelték, hogy legalább 50 olyan gyanús tranzakciót találtak, amelyeknek fel kellett volna tűnnie a hatóságoknak.

Ezek a tranzakciók olyan vállalatoktól érkeztek, ahol nem volt tisztázott a tulajdonosi viszony, gyakran strómanok voltak az ügyvezetők és zavaros volt ezen cégek működése is, tehát nem lehetett pontosan megállapítani, hogy mivel foglalkoznak.

Mindemellett az SVT felfedett ezer olyan Swedbank ügyfelet, akik már bizonyítottan részt vettek a Danske Bank pénzmosásában és többségük magas kockázatú országban él.

A Swedbank szóvivője a vádakkal kapcsolatban azt mondta, hogy a pénzintézetnél a legfontosabbnak a pénzmosás elleni harcot tartják. Az SVT kutatásával kapcsolatos részletekre viszont nem reagált, mondván az banktitkot sértene.

A Yahoo Finance szerint a Danske Bank leállítja működését a Baltikumban, Észtországból pedig egyenesen kirúgták őket. A Danske nyolc hónapot kapott arra, hogy befejezze tevékenységét a balti államban. A példátlan lépést azután hozta az észt kormány, hogy még tavaly szeptemberben kiderült, a Danske nagyjából 230 milliárd dollárt mosott tisztára a balti államokon keresztül.