A fiatalok béremelést várnak

2019.02.22. 06:32

A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében. Az országon belüli különbség azonban óriási: a nyugati megyékben élő fiatalok 64 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna állást, míg a keleti megyékben mindössze 28 százalékos az optimisták aránya. Egyre kevesebb fiatal találja az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és az oktatási rendszerrel is kevesen elégedettek.

Bár a teljes gazdaságban jelentős emelkedést mutatnak az átlagbérek, a 19-29 éves korosztály tagjai óvatosan közelítik meg ezt a kérdést a K&H ifjúsági indexe szerint, amely 2018 harmadik negyedében vizsgálta a fiatalok munkaerőpiaci kilátásait és bérekre vonatkozó várakozásait.

Bár a dolgozó fiatalok többsége - 69 százaléka - számított kisebb-nagyobb fizetésemelésre, de csak 17 százalékuk, azaz minden hatodik válaszadó, vár 2-3 százalékosnál jelentősebb emelkedést a havi fizetésében. A korábbi negyedévekben ennél többen számoltak komolyabb béremeléssel, arányuk akkor 20-22 százalék között mozgott. A munkahelyét a fiatalok többsége, 68 százaléka érezte stabilnak, a kisvárosban élőknek azonban csak az 56 százaléka volt ennyire optimista.

Ennek ellenére megbecsültnek mindössze 40 százalék érezte magát a munkahelyén, a keleti megyékben élőknél pedig még rosszabb a helyzet: itt mindössze a fiatalok 25 százaléka, azaz negyede nyilatkozott így. Fejlődési lehetőséget szintén kevesen, alig 23 százalék lát a jelenlegi munkahelyén.

Az állással rendelkező fiatalok 43 százaléka úgy véli, könnyen találna magának új állást, hasonlóan magas arányra a felmérés - 2012-es - kezdete óta nem volt példa. A részletes eredményekből azonban kiderül, hogy jelentős eltérés van a különböző országrészben élők véleménye között. Ugyanis a munkaerőpiaci szempontból jó helyzetben lévő nyugati országrészben lakó fiatalok 64 százaléka tartja könnyűnek az álláskeresést, ezzel szemben a keleti megyékben élő társaiknál mindössze 28 százalékos az optimisták aránya.

A diákok rekordmagas számban gondolják úgy, hogy könnyen el fognak tudni helyezkedni az iskola utánForrás: MTI/Balázs Attila

A kutatás azt is megnézte, hogyan látják a még tanuló fiatalok az elhelyezkedési esélyeiket. A megkérdezettek 40 százaléka szerint könnyen fognak majd állást találni az iskola elvégzése után. Míg Budapesten a diákok 61 százalékuk volt optimista, kisvárosokban csak 14 százalékos volt az arányuk, azaz az országon belül szintén komolyak a különbségek.

Szintén rekordot jelent, hogy a dolgozó fiatalok mindössze 36 százalékának nem okoz gondot a munka és a magánélet összehangolása, a többségnek azonban problémás. Ez elsősorban a budapestieknél jelentkezik, a fővárosiaknál 51 százalékára igaz, míg a kisvárosokban élőknek csak 22 százaléka volt ezen a véleményen.

Negatív rekordot döntött az oktatási rendszerrel való elégedettség: a dolgozó fiatalok mindössze 11 százaléka gondolta úgy, hogy a magyar oktatás európai viszonylatban is magas színvonalú, míg 2018 második negyedévében még 23 százalék értett egyet ezzel az állítással. A diákok még sötétebben látják a helyzetet: csak 9 százaléknak volt pozitív véleménye. A felmérés korábbi eredményei szerint a diákok körében 2017 vége óta van alacsony szinten az oktatási rendszert jónak minősítők tábora: 2012 és 2016 között 19-37 százalékuk tartotta megfelelőnek azt.