Kérdésessé vált a Media Markt és a Tesco tervezett összefonódása

2019.02.21. 06:04

Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében elektronikai termékeket kínáló, önálló üzletrészeket alakítanának ki - tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki számában azt írja, hogy közigazgatási forrásból úgy értesültek: bár a versenyhivatali jóváhagyást már megkapta a két multinacionális vállalat, a plázastoptörvény alól felmentést adó szakértői bizottságnál eddig nem kezdeményezték az engedélyezési eljárást.

A cikk ismerteti, hogy önmagában nem elegendő a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása ahhoz, hogy a Media Markt műszaki áruházlánc üzletrészt alakítson ki kilenc Tesco-hipermarket elektronikai részlegén. Az átalakításokhoz ugyanis a plázastoptörvényként ismertté vált, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló jogszabály alól felmentést adó szakértői bizottság hozzájárulása is szükséges.

A vonatkozó rendelkezés szerint ha módosul egy már meglévő építmény, helyiség alaprajzi elrendezése, például belső válaszfalat bontanak le, térelválasztókat helyeznek át vagy más hasonló beavatkozást hajtanak végre, akkor a miniszterek által delegált bizottsághoz kell fordulni. A szakértők mérlegelik az egyes kérelmek környezetvédelemre, vidékfejlesztésre, épített környezetre és a környéken már működő más kereskedelmi építményekre gyakorolt várható hatásait, és ennek alapján döntenek a plázastop alóli felmentésről.

A plázabizottsághoz azonban eddig nem érkezett kérelem az összefonódásról tavaly október elején született bérleti keretszerződéssel kapcsolatban. A bizottság az eddigi információk alapján megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy kérdéses a tervezett átalakítások sorsa - jelezték a lap közigazgatási forrásai.

A Tesco a lappal közölte: jelenleg zajlik a Media Markt-polcok elhelyezése a Tesco Pesti úti áruházában, ahol a Media Markt árusítóhely február 28-tól fogadja a vásárlókat. A műszaki eszközöket kínáló kereskedelmi cég már megkezdte a munkatársak toborzását. A Tesco és a Media Markt minden szükséges engedéllyel rendelkezik az együttműködés elindításához - szögezte le a lánc sajtóosztálya.