Budapesten nyitott technológiai központot az Oxford University Press

Vágólapra másolva!
Az Oxfordi Egyetem kiadója, az Oxford University Press (OUP) Budapesten nyitotta meg legújabb technológiai központját, a kiadó magasan képzett fejlesztőket és informatikusokat toboroz Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A terveik szerint a következő egy-másfél évben a budapesti csapat létszáma elérheti a százat.

A toborzás az újonnan létrehozott pozíciókba már megkezdődött, a hazai szakemberek a kiadó meglévő, globális technológiai csapataival dolgoznak majd együtt.

Az OUP többek között

felhő alapú rendszerekkel, programozással és szoftverteszteléssel foglalkozó szakembereket keres

- írták.

A közlemény alapján

Az 1586-ban alapított OUP a világ legnagyobb egyetemi kiadója, több mint 50 országban, így Magyarországon is rendelkezik irodákkal.

A neves Oxfordi Egyetem részeként működő kiadó küldetése, hogy világszerte terjesztett kiadványaival fejlessze az élvonalbeli oktatást és kutatást.

Termékei és szolgáltatásai több mint száz nyelven, kétszáznál is több országban érhetők el. A Magyarországon is jól ismert Headway sorozatból 127 ország több mint 100 millió diákja tanulhatott angolul.

A kiadó jelentős erőforrásokat fordít platformjai és az ezek mögött működő technológia fejlesztésére, így a megfelelő digitális fejlesztői tudás egyre nagyobb szerepet kap - közölték.