Pénteken a Standard & Poor's egy héttel korábbi felminősítését követően a Fitch Ratings is egy fokozattal javította Magyarország hosszú távú, szuverén adósosztályzatát: az új besorolás BBB, stabil kilátással. A következőkben pénzpiaci elemzők fejtik ki a véleményüket arról, hogy milyen hatással lehet mindez a magyar gazdaságra.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője:
Nincs hatása a magyar gazdaságra, tőkepiacra és a forint árfolyamára az S&P és a Fitch Ratings legutóbbi felminősítő döntésének. Hétfő reggel a kedvező nemzetközi hangulat ellenére is esik a BUX, átmeneti erősödés után már kissé gyengül a forint, kissé emelkednek a hozamok. A CDS felár múlt hétfő óta semmit nem mozdult.
A hitelminősítők el vannak maradva. Akkor várható további javulás, ha a piacok elkezdik árazni az „A-" besorolást, mert már a „BBB+" is be van árazva. Ez néhány éven belül teljesen indokolt lesz. A forint mindazonáltal hosszabb távon erősödhet a kedvező hazai gazdasági folyamatok hatására, valamint az MNB monetáris politikájának várható lassú normalizálása miatt, miközben a nemzetközi monetáris környezet enyhülhet.
A hazai gazdaság kiegyensúlyozottan, fenntartható módon, dinamikusan növekszik, a magas külső finanszírozási képesség hatására a külső adósság meredeken csökken, sőt, az idei év végére a hazai gazdaság talán a történelemben először nettó külső hitelezővé válhat. A következő években az uniós források lehívásával a nominális adósság is csökkenhet, így az adósságráta igen látványosan, bőven a GDP 70 százaléka alá csökkenhet. A GDP növekedése messze felülmúlhatja a hitelminősítő várakozásait. Mindezek hatására idén indokolt lenne egy újabb pozitív kilátás, jövőre már mindenképp, és legkésőbb két év múlva pedig újabb felminősítésre számítunk.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője:
Múlt hét pénteken a második nagy hitelminősítő is felminősítette Magyarország adósbesorolását, és várhatóan májusban a Moody's Investors Service is hasonlóan fog dönteni. A magyar gazdaságba vetett külföldi befektetői bizalmat növelhetik ezek a lépések, ami különösen a reálgazdasági befektetések oldalán jelentkezhet.
A kötvényhozamok és a CDS (országkockázati) felár alakulása már korábban is magasabb besorolást áraztak, így az adósságszolgálat nem fog érdemben csökkenni a felminősítések hatására. Fontos megjegyezni, hogy már eddig is befektetésre ajánlott osztályzat volt érvényben, emiatt visszafogottabb a pénzpiaci hatás.A forint árfolyamát mérsékelten erősítheti a lépés, e téren azonban már a Magyar Nemzeti Bank monetáris politika normalizálása felé tett lépései sokkal fontosabbak.
A hazai részvényárfolyamok közül elsősorban az OTP piacán jöhet pozitív hatás, a többi vezető részvény árfolyamát kevésbé érinthetik a felminősítések.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője:
Komolyabb közvetlen gazdasági hatása magának a Fitch Ratings és az S&P felminősítésének nem volt, sokkal inkább arról van szó, hogy a hitelminősítők az eddigi kedvezőbb gazdasági folyamatokat követték le a mostani döntéseikkel. Például a költségvetési hiány stabilizálódása és az államadósság csökkenése miatt adtak jobb osztályzatot Magyarországnak.
Persze azért vannak területek, ahol változást eredményezhetnek a felminősítések, például a bankszektorban. Bár a bankoknak külön besorolásuk van, egy-egy ország javuló megítélése nyomán könnyebben és olcsóbban jutnak forráshoz.

A hitelminősítéseknek elsősorban kedvezőtlenebb gazdasági környezetben van fontosabb szerepük, olyankor ugyanis fokozottabb óvatosság jellemzi a piacot. Ezért is érdemes minél távolabb lenni a befektetésre nem ajánlott – úgynevezett bóvli - kategóriától, mert romló gazdasági környezetben egy későbbi esetleges leminősítés miatt még nem kerül egyből azokra a szintekre az adott ország.
Bár a régiós versenytársak többsége jobb osztályzattal rendelkezik, jelenleg a hitelminősítések közötti különbségekhez képest mérsékeltek az eltérések a hozamokban. Ez azzal is magyarázható, hogy a jegybankok óriási likviditással árasztották el a piacokat, így sok pénz talált magának helyet az állampapírokban, ezzel lecsökkentve a hozamszinteket.

A mostani besorolással egyébként a Fülöp-szigetekkel, Uruguayjal, Panamával, Andorrával van egy szinten Magyarország, míg Románia, Ciprus, Oroszország és Marokkó is kedvezőtlenebb besorolással szerepel a hitelminősítőknél.A felminősítések a forint árfolyamát nem befolyásolták számottevően, a hitelminősítők döntései után az euró árfolyama a 316-320 forintos sávban volt, ahol korábban is. Németh Dávid szerint 1-1,50 forintos elmozdulás nem számít komolyabb változásnak.
A mostani kilátások szerint a következő 1-2 hétben továbbra is ezen a szinten maradhat a forint jegyzése. Az árfolyamot a nemzetközi porondon a brexit körüli bizonytalanság, Donald Trump amerikai elnök esetleges újabb protekcionista intézkedései befolyásolhatják. Fontos lesz az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank milyen intézkedéseket hoz. Amennyiben a szigorúbb monetáris politika felé veszi az irányt a magyar jegybank, akkor erősödhet a hazai fizetőeszköz. Ha pedig marad az eddigi laza monetáris politika, akkor inkább gyengébb forinttal lehet számolni.