Meglepő múltja van Szegeden Az Év Irodájának

Vágólapra másolva!
Februárban lezárult a kilencedik - ezúttal több mint húsz különböző kategóriában kiírt - Az Év Irodája Verseny. Idén több olyan kis- és nagyvállalat is nyert, amelyik a világ több országából csábított haza magyar munkavállalókat újonnan nyílt irodájukba. A díjnyertes irodákban a kreatív megoldások domináltak: a kisvállalati kategóriában győztes szegedi irodát például egy romkocsmából alakították ki.
Vágólapra másolva!

Februárban kihirdették az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu által sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett Az Év Irodája Verseny győzteseit. A több mint 160 nevezőből a közönség és egy független szakmai zsűri választotta ki a legnívósabb irodákat több mint húsz különböző kategóriában. A bérlői és dizájn díjakat az OfficeUP irodatrend konferencián adták át, ahol a bérlők és ingatlanszakmai szereplők osztottak meg egymással költözéssel és irodakialakítással kapcsolatos tapasztalatokat és trükköket. Kalmár Zoltán, Az Év Irodája Verseny alapítója szerint

a modern munkahelyi környezet a munkavállalói márka egyik legfontosabb eszközévé lépett elő.

Metró a város felett: az ION - Dealogic metró dizájnos munkahelyi környezete Forrás: Az Év Irodája Verseny

Az Év Irodája Verseny fődíját az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája nyerte. A díjnyertes munkahely megidézi annak a kilenc világvárosnak az építészeti stílusát és hangulatát, ahol a cégcsoport aktív jelenléttel rendelkezik. A kisvállalatok versenyében egy divatszektorban működő startup, az Antavo nyert, amelyet négy magyar fiatal alapított Londonban,

de a központjukat Szegedre költöztették, ahol egy romkocsmából alakítottak díjnyertes irodát.

Szintén díjat nyert a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak tavaly Budapesten megnyílt irodája, ahová a világ 20 országából több mint 450 munkavállalót toboroztak. A nagyvállalat irodájában több mint 50 olyan magyar szakember is dolgozik, akiket a vállalat csábított haza Európából és a tengerentúlról.

Kategóriánként az alábbi résztvevők nyertek

Az Év Irodája Fődíj: ION - Dealogic Planet
Az Év Irodája Design díj: Neuschloss Palota - Redwood Holding Iroda
Az Év Irodája Kisvállalati díj: Antavo
Az Év Irodája Nagyvállalati díj: BlackRock
Az Év Irodája Evolúciós díj: ION - Dealogic Planet
Az Év Irodája Employer Branding díj: Ericsson House
Az Év Közösségi tere: Egis Közösségi Munkatér
Az Év Közösségi tere különdíj: Belvárosi Közösségi Tér
Az Év Asset Management cége: CPI Hungary Kft.
Az Év Facility Management cége: Strabag PFS Zrt.
Az Év Property Management cége: ESTON International Zrt.
Az Év Tanácsadó Cége: Cushman & Wakefield
Az Év Fejlesztő Cége: WING Zrt.
Az Év Finanszírozó Cége: Erste Bank Hungary Zrt.
Az Év Tervezett Lakó Projektje: Budapart
Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje: Nordic Light Trio
Az Év Tervezett Hotel Projektje: Hard Rock Hotel Budapest
Az Év Proptech Megoldása: Invensol Hungary Kft.
Az Év Ingatlanfejlesztése: Telekom székház
Az Év Lakóingatlan Fejlesztése: Kapás 21 by Cordia
Az Év Ingatlanfejlesztése Különdíj: Milestone Budapest Semmelweis
Az Év Legzöldebb Projektje: GTC White House
Az Év Ingatlanpiaci Személyisége: Futó Gábor Futureal-csoport társalapító / tulajdonos
Az Év Feltörekvő Tehetsége: Geng Szabolcs (Ericsson Magyarország)
Real Estate Awards Életműdíj: Sermer Katalin

Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny főszervezője elmondta, hogy nemzetközi kutatások szerint

a fiatal munkavállalók körében a következő munkahelyük kiválasztásában a fizetés után a második legfontosabb szempont a munkahelyi környezet.

Egy irodanyitás, költözés vagy irodafelújítás előtt érdemes kikérni a munkavállalók véleményét is a munkakörnyezet kialakításakor, hogy otthonosan érezzék magukat a kollégák. Az Év Irodája Employer Branding díj olyan cégek számára lett kialakítva, akik kifejezetten bevonták a munkatársakat az iroda kialakításba, és beépítették az irodai környezetet a cég kommunikációs stratégiájába. Ezt a díjat idén az Ericsson Ház nyerte.