Egyedülálló üzleti siker lett a Nanushka a GB & Partners befektetése után

Vágólapra másolva!
A magyar divat büszkesége, a hatalmas nemzetközi elismerést szerzett Nanushka két év alatt több mint háromszorosára növelte a viszonteladói számát, az értékesített ruhadarabokét több mint ötszörösére növelte, a bevételét pedig megtízszerezte, miután a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt EXIM Növekedési alap befektetett a vállalatba.
Vágólapra másolva!

Ez a kiemelkedő teljesítmény az Igazgatóság munkájának is köszönhető, melynek tagjai az alapító és egyben tervező, Sándor Szandra, a társtulajdonos, Baldaszti Péter – aki egyben az Igazgatóság elnöke is – illetve Gubicza Ágoston, aki a GB & Partners által delegált igazgatósági tagként a nemzetközi terjeszkedési stratégia kialakításában és megvalósításában is támogatja a céget.

A több mint 10 éve működő magyar divatmárka, a Nanushka tervezője és alapító-tulajdonosa Sándor Szandra. Kollekcióit több mint 40 országban forgalmazzák világszerte, online boltjából több mint 100 országba szállít közvetlenül. 2018-ban - a GB & Partners befektetése után - saját pop-up üzletet nyitott Los Angelesben, legújabb őszi-téli kollekcióját pedig a New York Fashion Week keretei közt mutatja be.

A márka 2006-os indulása óta a legmeghatározóbb magyar divatcéggé nőtte ki magát: az évi négy új kollekcióval előálló márka (ezekben százötven különböző termék, köztük ruhák, táskák és cipők is megtalálhatók, ami azt is jelenti, hogy évi 600-1000 új terméket fejleszt) olyan nemzetközi elismertségnek örvend, ami nemcsak országos, de regionális szinten is egyedülálló.

A siker titka egyrészt a precízen megfogalmazott márkafilozófia, a piaci keresletre válaszoló kreatív tervezés, másrészt az összeszokott menedzsment és a GB & Partners tőkealap-kezelő aktív együttműködése. A GB & Partners befektetése óta a bevételek közel tízszeresére emelkedtek, és a korábbi veszteséges működés 2018 második fél évére nyereségessé vált.

Mióta a GB & Partners által kezelt EXIM Növekedési Alap 2016 végén befektetett a márkába, 60-ról 200-ra nőtt a viszonteladók száma, míg az eladott ruhák száma 18 ezerről 100 ezer fölé emelkedett. A 2016-os 335 milliós és a 2017-es 766 millió forintos árbevétellel, valamint a 249 millió forintos veszteséggel szemben 2018 első fél évében már 928 milliós árbevételt és pozitív eredményt ért el a Nanushka. Ez a növekedési ütem folytatódni fog, a 2018-as árbevétel 2,6 milliárd forint mellett 300 milió forint fölötti EBITDA, tehát kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt ért el a társaság, amit 2019-ben a tervek és a jelenlegi megrendelések mellett várhatóan megdupláz a vállalkozás.

A 2018-as árbevétel 95%-a exportból származik.

A márka jelenleg Budapesten kívül a világ 150 városában van jelen, online értékesítése pedig több száz országban zajlik. A világ leghíresebb luxusáruházainak többségében már kapható, többek közt a New York-i Bergdorf Goodman áruházban és a londoni Selfridges-ben is. A terjeszkedés azonban nem áll meg, Nanushka februárban a párizsi Le Bon Marché áruházban pop-up üzlettel jelenik meg, áprilisban a londoni Harrodsban nyit szintén pop-up üzletet, szeptemberben pedig New York legújabb luxus-bevásárlóközpontjában, a piacvezető Nordstrom áruházban nyit majd állandó boltot.

Újabb szenzáció – a női után itt a férfi kollekció is

A februárban megrendezésre került New York Fashion Weeken a magyar divatmárka újdonsággal is szolgált, Nanushka bemutatta férfi kollekcióját is. A Mystery Child elnevezésű kollekció tovább viszi Nanushka korábbi elveit: természetes anyagokból készülő, kényelmes ruhákat képzelt el a férfiaknak is. A New York-i divatvilágot lenyűgözte a magyar tervező új kollekciója, mely augusztus végén kerül a boltokba.

Egyedülálló növekedési ütem

Az elmúlt évek alatt bevezetett új üzleti stratégia egyedülállóan gyors növekedési ütemet eredményezett a Nanushka életében. A cég láthatóan 2016-ban állt növekedési pályára:
miután az EXIM Növekedési Alap befektetett, a megtízszerezett bevétellel a hazai középvállalkozások élvonalába lépett. A Nanushka ruhák mára a világ összes meghatározó városában jelen vannak, a Nanushka elérte 2018. végére, hogy az első magyar világmárka legyen.