Bérmegállapodás a Magyar Postánál, és tényleg rekord lett a tavalyi GDP

szalagmunka, gép, termelés, munkás, munkadarab, gyár, üzemcsarnok
Vágólapra másolva!
Húsz év után először ment csődbe állami tulajdonban lévő kínai cég a lassuló gazdaság miatt. Magyarországon viszont továbbra is töretlen a beruházási kedv, az OTP pedig elérte a bűvős egymilliárd eurós bevételt. A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Minden korábbi becslést túlszárnyalva nőtt tavaly a magyar GDP

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján a tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A KSH jelentése alapján, a naptárhatással és más egyedi rendkívüli tényezőktől megszűrt adat szerint 5 százalékos volt a növekedés az előző évi 4,4 százalékot követően. A felhasználási oldalon a GDP tavalyi növekedéséhez a végső fogyasztás 2,6, a bruttó felhalmozás 3,9 százalékponttal járult hozzá.

Megkötötték a bérmegállapodást a Magyar Postánál

Az egyezség aláírását követően Schamschula György, a társaság vezérigazgatója interjút adott az Origónak. Ebből kiderült, hogy a szakszervezetekkel aláírt a megállapodás alapján átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés a vállalatnál.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója Forrás: Moricz Sabjan Simon

A vezérigazgató szerint az emelés forrása részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Hozzáfűzte, hogy a munkaköri differenciálás, valamint a szenioritás elvének bevezetése és a bürokrácia csökkentése is segíti a források minél hatékonyabb felhasználását a cégnél.

Kivonulással fenyegetett a Spar

Elmérgesedni látszik helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként. A Spar helyi vezetői azt is kilátásba helyezték, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

Illusztráció Forrás: spar.hu

A Spar közleményben reagált a hírekre. Mint írták: a Spar Magyarország nem vonul ki Magyarországról. Hozzátették, hogy elkötelezettek a magyar piac iránt, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy az idei beruházási keretük meghaladja a 26 milliárd forintot.

Hatalmas beruházást visz az USA-ba a Fiat Chrysler

A Fiat Chrysler, a harmadik legnagyobb autógyártó 4,5 milliárd dollár befektetést hajt végre michigani üzemeiben, és ezzel 6.500 új munkahelyet teremt.

Illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/Bill Pugliano

A befektetések révén az amerikai autógyártó részben korszerűsíti üzemeit, ahol növeli az Egyesült Államokban egyre keresettebb SUV és terepjárók gyártását, valamint bővíti hibrid autóinak a kínálatát.

Bemutatta az MNB a 330 pontos versenyképességi csomagját

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitójára időzítve, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette versenyképességi programját, amelyben 12 területen, 330 pontban foglalják össze javaslataikat a magyar gazdaság fenntartható felzárkóztatására.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Budapesten Forrás: MTI/Manek Attila

A programjavaslat a 2015 óta tartó versenyképességi elemző munka eredménye, előzménye pedig a 2018 nyarán közzétett 180 pontos versenyképességi műhelymunka.

Elindult a Magyar falu program

Fontos program indult február végén. A Magyar falu program célja, hogy megállítsa az elvándorlást a falvakból. Idén 150 milliárdos keret jut a programra, amelyen belül két-három hetente nyílnak majd új pályázatok a kistelepülések fejlesztésére.

Illusztráció Forrás: Airbnb

A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség színvonalának emelését 18 támogatott célterület foglalja magába: 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak a kedvezményezettjei.

Az RWE felvásárolja az E.ON-t

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a német RWE felvásárolja az ugyancsak német E.ON energetikai vállalat energiatermelési üzletágait.

Illusztráció Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A brüsszeli testület arra jutott, hogy az E.ON megújuló és atomenergia-üzletágának felvásárlása összhangban van az Európai Unió versenyjogi szabályaival.

Ismét Matolcsy Györgyöt nevezték ki az MNB elnökének

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára, 2019. március 4-ei hatállyal hat évig terjedő időtartamra, ismételten a Magyar Nemzeti Bank elnökévé nevezi ki Matolcsy Györgyöt.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kinevezés és az ünnepélyes eskütétel március 1-én, pénteken délelőtt volt.

OTP: megvan a bűvös egymilliárd eurós profit

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál nagyobb, az egy évvel korábbit 14 százalékkal felülmúló, 77,818 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2018 utolsó negyedévében.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Így a csoport éves adózott eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárddal. Vagyis teljesült a menedzsment által a tavalyi évre meghatározott egymilliárd euró feletti profitcél.

Többmilliárdos autóipari beruházás Szolnokon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a spanyol F. Segura Hungária Kft. 4,2 milliárd forintos hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházást hajt végre Szolnokon: a járműipari alkatrészgyártó cég legújabb fejlesztésével 80 új munkahelyet teremt.

Francisco Segura Hervás, az F. Segura Hungária Kft. elnöke beszédet mond a spanyol tulajdonú vállalkozás beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a fejlesztés magas hozzáadott értéket és a legmodernebb technológiai színvonalat képviseli, ezért a kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cégnek.

Töretlen a beruházási kedv Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint tavaly éves szinten a nemzetgazdasági beruházások volumene 17 százalékos emelkedéssel az eddig mért legmagasabb szintre nőtt.

Illusztráció Forrás: MTI/Vajda János

A beruházások szezonálisan kiigazított volumene 2018 negyedik negyedévében az előző negyedévit 3,8 százalékkal, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 37 százalékkal haladta meg.

Csődbe ment egy állami cég Kínában

Ahogy Kína gazdasági növekedése lelassult, az ország súlyosan eladósodott cégeit egyre inkább fenyegeti a csőd veszélye.

Illusztráció Forrás: AFP/MTI/MTVA/Aleksandar Plavevski

Most azonban olyasmi történt, amire 20 éve nem volt példa. Egy állami tulajdonú vállalat ment csődbe, mert nem tudta törleszteni az adósságait.

Gigaberuházást jelentett be Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a dél koreai SK Innovation 239 milliárd forint értékű beruházása ezer új munkahelyet teremt Komáromban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Vajda János

A miniszter szerint az elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzem építése márciusban indul, a termelés 2021-2022 fordulóján kezdődhet.

Ismét nőtt az üzemanyag ára

A KSH friss jelentése szerint tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma a 2018. november és 2019. januárja közötti időszakban. A héten sem történt meglepetés, mivel a jegybanki alapkamat változatlan maradt.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

Emelkedett viszont az üzemanyagok ára. A Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 362 forintra, a gázolajé 395 forintra nőtt.