Még az egymilliárd eurós OTP-profit sem volt elég nyomós érv

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére rossz hete volt a magyar részvénypiacnak, holott az S&P után a Fitch Ratings is felminősítette a hazai adósságot, emellett kiderült, hogy a hazai GDP még az előzetesen közöltnél is gyorsabban, 5,1 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévben - emeli ki a Takarékbank Zrt. heti pénzpiaci összefoglalója. Az OTP rekorderedménnyel zárta a tavalyi évet, ám a befektetőket még az egymilliárd eurós profit sem hatotta meg, mert a gyorsjelentés megjelenését követően adni kezdték a bankpapírokat.
Vágólapra másolva!

Hétfőn a BUX még szerény mértékben emelkedett, majd a keddi nyitásban 40921 pontra lőtt ki, ismét megközelítve a történelmi csúcsot, azonban innen lefelé vette az irányt, a hét további részében pedig folyamatosan csúszott lefelé.

Gyenge hetet zárt a BUX

Pénteken a kerek 40 ezres szint fogta meg a lejtmenetet, ahonnan kissé felfelé korrigált. A hazai mutató heti vesztesége így 1,6 százalék volt.

Az OTP a hét első felében a mindenkori csúcs közelében ingadozott, szerdán el is jutott 11900 forintig, azonban a sikertelen kitörési kísérlet után esésbe kapcsolt.

Az OTP pénteken közölte a tavalyi utolsó negyedéves eredményeit, ami minden várakozást felülmúlt, az egész éves adózott eredmény pedig 13 százalékkal, 318 milliárd forintra bővült, így elérte az 1 milliárd eurót.

A kiváló számok, a bivalyerős tőkehelyzet és a további felvásárlások sem győzték meg azonban a befektetőket, így pénteken 11610 forintra zuhant az árfolyam, innen pedig kínkeservesen tudott csak stabilizálódni.

A múlt héten összességében azért 0,3 százalékkal növekedett a legnagyobb hazai bank értéke.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Folytatódott a Mol lecsúszása, miután nem tudta megtartani a 3300 forint feletti tartományt. Pénteken már 3200 forint közelébe süllyedtek az olajrészvények, végül a múlt hét egészét tekintve 2,2 százalékkal gyengült az árfolyama.

Csúnyán elbántak a Richterrel is, amely hétfőn még jó teljesítménnyel 5640 forintig kapaszkodott fel.

Ezt követően élesen lefordult, pénteken már 5300 forint alatt adták a részvényeket, ezzel 5,7 százalékot bukott a múlt héten a gyógyszergyári papír.

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom emelkedett a hét során, bár mindössze 1,1 százalékot.

A felminősítés már be volt árazva

A Fitch Ratings előző heti felminősítésére hétfőn még nem reagált a forint, feltehetően azért, mert a minősítés már be volt árazva. A kockázati feláraink alapján pedig még egy további felminősítést is áraznak a hazai piacok.

Kedden azonban meglódult a forint, a hét eleji 318 közeli szintről 316 forint alá süllyedt az euró jegyzése, ami egy hét alatt megközelítően fél százalékos erősödésnek felel meg.

Ám hozzá kell tenni, hogy a forint a régiós devizákkal, elsősorban a zlotyval együtt erősödött. A régiós fizetőeszközök erősödése pedig inkább az euró dollárral szembeni felértékelődésének köszönhető, így a forint a dollár ellenében mintegy 0,7 százalékkal izmosodott.

Forrás: Shutterstock

Az euró annak ellenére erősödött, hogy egyre sűrűbben emlegetik célzott hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) ismételt bevezetését az euró-övezeti gazdaság gyengélkedése miatt.

A dollárt pedig csak átmenetileg erősítette, hogy az amerikai GDP a vártnál gyorsabban, 2,6 százalékkal bővült a harmadik negyedévhez képest éves alapon.

Nagyot erősödött az angol font a múlt héten, mivel kissé csökkent a megállapodás nélküli kilépés esélye amiatt, hogy amennyiben a brit parlament nem fogadja el a megállapodást, a kormánynak a kilépés elhalasztását kell kérnie annak érdekében, hogy elkerüljék a megállapodás nélküli kiválást.

Raliztak, majd lecsillapodtak a kínai tőzsdék

Jól indult a hét a nemzetközi piacokon annak köszönhetően, hogy Donald Trump hivatalosan is bejelentette: a közeledő álláspontokra való tekintettel elhalasztja a kínai termékek ellen március elsejére kitűzött vámemelést.

Ennek örömére a kínai tőzsdék 5 százalékkal raliztak. A lendület azonban gyorsan elfogyott, mivel még mindig vannak kérdőjelek a kereskedelmi megállapodással kapcsolatban.

Donald Trump és Kim Dzsongun Forrás: AFP/Saul Loeb

A héten más geopolitikai fejlemények is borzolták a befektetők kedélyét. Nem tett jót a hangulatnak, hogy a Donald Trump és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közötti tárgyalás váratlanul félbeszakadt.
Növekedett az indiai-pakisztáni feszültség is, miután Pakisztán lelőtt két indiai gépet és atomtámadással fenyegette meg szomszédját válaszul egy korábbi indiai behatolásra.

Pénteken aztán jelentősen javult a nemzetközi hangulat, a távol-keleti és az európai tőzsdék felpattantak annak köszönhetően, hogy váratlanul javult egy fontos kínai beszerzési menedzser-index, valamint a német kiskereskedelmi forgalom növekedése messze meghaladta a várakozásokat januárban a decemberi meredek visszaesést követően.

A múlt héten összességében az európai tőzsdék jobban teljesítettek, 0,9 és 2,1 százalék közötti emelkedéssel, egyedül a londoni FTSE 100 esett egy százalékkal az erősödő font miatt, ami gyengíti az exportőröket.

A vezető amerikai indexek vegyesen mozogtak, a Dow Jones minimális mértékben esett, azonban az S&P 500 0,4, a Nasdaq pedig 0,9 százalékponttal emelkedett heti szinten.