Német cég hajt végre nagyberuházást Tatán

2019.03.08. 16:29

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft.-vel a cég új beruházásának bejelentése alkalmából.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megállapodást üdvözölve bejelentette, hogy a cég 8 milliárd forint értékű, 150 munkahelyet teremtő tatai beruházásához a kormány 1,5 milliárd forintos támogatással járul hozzá.
A német Güntner-csoport magyarországi vállalata a kormány 81. stratégiai együttműködő partnere.
Magyar Levente hangsúlyozta, hogy a térség beruházásvonzó képessége a rendszerváltás után 30 évvel sem csökkent, és a szocialista nagyipar összeomlásával nehéz helyzetbe került Komárom-Esztergom megye munkanélkülisége a hatodára esett az elmúlt 8 évben.A munkaerő-utánpótlás korlátai miatt a kormány olyan beruházásokat szeretne Magyarországra telepíteni, amelyek korszerű technológiát alkalmazva jóval kevesebb élőmunkával képesek hatékony termelésre – fűzte hozzá az államtitkár.
Schwarczenberger Tamás cégvezető közölte, hogy a beruházás során egy 9 ezer négyzetméteres, korszerű eszközökkel felszerelt gyártócsarnokkal és egy 6500 négyzetméteres raktárat befogadó logisztikai központtal bővül a tatai telephely. 

Forrás: Facebook/Güntner-TATA Hűtőtechnika Kft.

A Güntner-csoport a Magyarországon elsőként megjelenő német cégek egyike volt a rendszerváltást követően. Magyarországon kívül Indonéziában, Brazíliában, Mexikóban és az erdélyi Nagyszebenben működtet üzemeket. Az ipari hőcserélőket, léghűtőket és kondenzátorokat gyártó tatai egység 40 alkalmazottal indult 1990-ben. Tavaly 40 ezer négyzetméteren 1350 munkavállalót foglalkoztatott, termékeinek 95 százalékát külföldön értékesítette.
A tatai a cégcsoport legnagyobb gyártóüzeme, amely egyúttal a Güntner gyártástechnológiájának fejlesztési feladatait is ellátja. Nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint a 2017-es üzleti évben meghaladta a 151 milliárd forintot, az előző évben a 131 milliárd forintot. Adózott eredménye 2017-ben több mint 1 milliárd forint, a 2016-os üzleti évben több mint 8 milliárd forint volt.