Magyar a világ legdrágább bora

bor illusztráció
Vágólapra másolva!
Az északkelet-magyarországról származó 2008-as Tokaji Esszencia a világ egyik legrégibb és legelegánsabb borvidékéről származik, amit különleges gonddal szüretelnek, palackja pedig 40 ezer dollárba (11,2 millió forint) kerül, és mindössze 18 palack készült.
Vágólapra másolva!

Az Esszencia az aszúbogyók saját súlyától lecsöpögő leve, a legkoncentráltabb szőlőből készült nedű.

Értékét jól szemlélteti, hogy száz kilogramm egészséges, tőkén fennhagyott szőlőből az ősz végére csupán mintegy húsz kilogramm aszúszem keletkezik. Ebből pedig körülbelül egy liter Esszencia nyerhető – olvasható a Royal Tokaji borászat weboldalán.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az 1989-ben alakult Royal Tokaji Borászat egyik alapítója a világ legelismertebb borszakírója, Hugh Johnson.

– nyilatkozta Tom Hudson, a londoni székhelyű Farr Vintners igazgatója a Fortune-nek, majd hozzátette, hogy ez egy egyedülálló és igen korlátozott mennyiségben palackozott bor.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az aszúszőlő nagy cukor és savtartalommal rendelkező szőlő, amelyet túlérlelnek, aszalnak és így töppedt állagú lesz és nemes rothadásnak indul, és ebből készül az aszúbor is, az édességszint befolyásolásával pedig a borkészítők igen széles skálájú aszúborokat tudnak előállítani.

Már a tizenkilencedik században is nagy hírnévnek örvendett a Tokaji Aszú, hiszen

még Bram Stoker Drakula című regényében és a Himnuszban is megemlítik ezt a különleges borfajtát. Ugyanakkor a huszadik században szinte teljesen elfeledett lett az aszú és a minőségi aszú bor elkészítésének mikéntje. Ám az elmúlt években egyre több borászat tért vissza az aszúbor és a minőségi borok készítéséhez, legyen szó vörösborról, vagy száraz fehérborról.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Royal Tokaji ma már több mint harminc országba exportál, borai a világ öt kontinensén érhetők el.

A magyarországi különleges borvidéken a borászok számos minőségi terméket készítenek, mint a Furmint, a Hárslevelű, vagy a Sárgamuskotályos.

A Tokaji Esszencia sikere pedig ismét segít rávilágítani a tokaji és a magyar bortermő vidékek minőségi italaira.