Egyre többen gyűjtenek nyugdíjra adójóváírásból

nyugdíjas vállalkozó, vállalkozás
Vágólapra másolva!
A személyijövedelemadó-bevallások elkészítésének idején százezer forint feletti összeggel is gyarapodhatnak a nyugdíjbiztosítással rendelkező adózók. A 2014 óta meglévő 20 százalékos adójóváírási lehetőségről évről évre egyre kevesebben feledkeznek meg, az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetek pedig tovább csökkentik azok arányát, akik elmulasztják érvényesíteni a nyugdíjcélú befizetések után járó adójóváírást.
Vágólapra másolva!

Az éves befizetések után igénybe vehető akár 130 ezer forintos adójóváírás bevezetése sokak számára tette vonzóvá a hosszú távra szóló nyugdíjbiztosításokat,

az MNB adatai szerint tavaly év végén 280 ezer volt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma Magyarországon.

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint ügyfelei egyre tudatosabbak, így egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási befizetések után járó adójóváírást.

Míg a kedvező lehetőség bevezetése utáni első évben az ügyfelek több mint harmada hagyta elveszni az állami támogatást, ez az arány 2017-ben már 25 százalék volt, tavaly pedig 20 százalékra csökkent.

A javuló tendencia köszönhető annak is, hogy egyre többen készítik el adóbevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített tervezet alapján, ugyanis ebben szerepelnek a nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatos adatok is.

A biztosítótársaságok február közepéig postázták ügyfeleiknek azokat az igazolásokat, mely alapján igényelhető az adójóváírás.

Fontos, hogy mindenképpen ellenőrizzük az adatokat a NAV által készített adóbevallás-tervezetben is, még akkor is, ha a munkáltatónkon kívül nem kaptunk mástól jövedelmet, ugyanis a tévedés lehetősége nem zárható ki.

Arra is figyelni kell, hogy ha valaki több nyugdíjbiztosítással is rendelkezik, akkor nyilatkozzon arról, hogy melyik biztosításra kéri az adójóváírást.

Egyre többen gondolnak a nyugdíjas korukra - az adójóváírásból Forrás: Shutterstock

"Bár az elmúlt években drasztikusan csökkent azok aránya, akik nem igényelték vissza a nyugdíjbiztosítási befizetésük után járó adójóváírást, úgy gondoljuk, még mindig érdemes felhívni az adózók figyelmét erre a lehetőségre,

– mondta el Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója. Az adóhatóság idén mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik, így arra számítunk, hogy ebben az évben még tovább javulhat az adójóváírások visszaigénylésének aránya, még akkor is, ha vannak olyan esetek is, amikor nem a feledékenységen múlik az adójóváírás elmaradása" – tette hozzá Kádár Péter.

Az ügyfelek egy része nem, vagy csak részben tudja kérni a jóváírást: ilyenek például a katás vállalkozók, vagy azok, akiknek nincs olyan magas keresetük, ami után érvényesíthetnék az adójóváírás teljes összegét,

illetve akik más formában kimerítették az adókedvezmény-keretüket, esetleg adó- vagy járuléktartozásuk van, de természetesen a munkahelyi juttatásként kapott nyugdíjcélú befizetések után sem igényelhető az adójóváírás.