Tovább nőtt az elektronikus számlák népszerűsége

4 napos munkahét iparágak – galéria, Fiók- és számlakezelés
Fiók- és számlakezelés
Vágólapra másolva!
Tovább nőtt tavaly az elektronikus számlafizetés népszerűsége, a Díjneten keresztül befizetett számlák összértéke 2018-ban először érte el az 50 milliárd forintot, ennek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt. A független e-számla-fizetési platformon már 30 különböző országos és helyi szolgáltató számláit lehet egyszerűen kezelni, a fővárosiak pedig akár az összes rezsiszámlájukat befizethetik a platformon. Idén tovább bővül az elérhető szolgáltatások köre, és a számlafizetés mellett egyéb elektronikus fizetési lehetőségek is megjelennek a rendszerben.
Vágólapra másolva!

Minden mutató tekintetében növekedett tavaly a független elektronikus számlakezelő és fizetési rendszer, a Díjnet: bővült a felhasználók és az elérhető szolgáltatók köre, valamint növekedett a rendszerben kezelt számlák, illetve az itt végzett fizetési tranzakciók száma és összege.

Tavaly 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a platformon keresztül,

egymillióval többet, mint 2017-ben. A tranzakciók összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról.

Forrás: Díjnet

A legnépszerűbb a bankkártyás fizetés volt: 40,9 milliárd forintot fizettek be így, ez több mint 10 százalékos emelkedés egy év alatt. Internetbankon keresztül 7,3 milliárd forintot utaltak át tavaly a rendszer felhasználói.

A szolgáltatók tavaly már 9,2 millió e-számlát küldtek meg a rendszeren keresztül az ügyfeleknek,

ez 600 ezres növekedést jelent egy év alatt. A Díjbeszedő Holding Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a UPC Magyarország Kft. volt a legaktívabb.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mintegy 10 százalékkal nőtt a regisztrált felhasználók száma, így már több mint 680 ezer ügyfél él a fizetési platform szolgáltatásaival.

Újabb számlakibocsátók is csatlakoztak a platformhoz, amely már 30 cég számláit és számlafizetését kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt.

Az NKM Áramszolgáltató belépésével a fővárosiak már az összes közüzemi számlájukat egy helyen tudják ingyenesen kezelni, de a rezsidíjak mellett lehetőség van internet-, kábeltévé- és telefonszámlák vagy biztosítási díjak kiegyenlítésére, tavaly november óta pedig már adományozásra is.

Forrás: Díjnet

– értékelte a tavalyi évet Garamszegi Tamás, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója.

„Idén további számlakibocsátók csatlakoztatását tervezzük, valamint a számlakiegyenlítés mellett egyéb elektronikus fizetési lehetőségekkel is bővítjük szolgáltatásainkat” – hangsúlyozta Garamszegi Tamás, majd hozzátette, a platform használatával nemcsak a felhasználók járnak jól, hanem a számlakibocsátók is:

már a néhány ezer ügyféllel rendelkező cégeknek is megéri csatlakozni a rendszerhez,

mert jelentősen csökkenthetők a számlázási és a befizetésekkel kapcsolatban felmerülő költségek, illetve a statisztikák alapján érdemben nő a fogyasztók fizetési fegyelme is.

A szolgáltatást használók a számlákat elektronikus formában kapják, amelyek beérkezéséről e-mailben figyelmezteti őket a rendszer. A számlák kiegyenlítésére számos lehetőség van: a rendszeren belül bankkártyás fizetéssel, internetbanki átutalással, iCsekk mobilalkalmazással, illetve csoportos beszedési megbízással és egyedi átutalással is végrehajtható a művelet. A Díjnet emellett ingyenesen biztosítja a múltbéli fizetési tranzakciók megtekintését és a számlák letöltését a bemutatásukat követő 18 hónapig.