Zimbabwe garázsvásárt tart, eladják az állami cégek egy részét

Zimbabwe készpénz hiány
Coins and banknotes issued by Zimbabwe's central bank lying on a table in Harare, Zimbabwe, 10 October 2017. Photo: Watson Ofumeli/dpa
Vágólapra másolva!
Mthuli Ncube, Zimbabwe pénzügyminisztere bejelentette, hogy öt állami céget adnak el, az ügyletekből pedig 350 millió dolláros bevételre számítanak.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az államkincstár csökkenteni szeretné a hiányt a GDP 5 százalékára, a jelenlegi 12 százalékról.

Ncube hozzátette, hogy a kormány 43 olyan állami vállalatot azonosított, amelyek nagyon komoly átalakításra szorulnak.

illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Watson Ofumeli

Azok a cégek, amelyeket azonnal eladnak a Tel One, a Net One és a Telecel, valamint az állami posta, a ZiimPost és a People's Own Savings Bank.

A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy a már dolgoznak az említett vállalatok privatizációján, az ehhez szükséges a tanácsadókat már is felvették.