43 havi megspórolt lakásbérleti díj a belépő az első saját lakáshoz

2019.03.22. 18:32

A "mamahotelben", azaz a szülői házban maradással és így az albérleti díj megtakarításával 4-5 év alatt tudja összehozni egy budapesti garzon lakáshiteléhez szükséges önrészt egy fiatal. Az ingatlan.com szerint Budapesten március közepén az olcsóbb, legfeljebb 40 négyzetméteres eladó lakások négyzetméterára 680 ezer forint volt, egy-egy lakást pedig 21,6 millióért kínáltak.

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai nehéz helyzetbe hozták azokat a fiatalokat, köztük egyetemistákat, pályakezdőket, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. Ha nincsen saját lakásuk és a családtól sem kaphatnak többmilliós segítséget, akkor a lakásvásárláshoz szükséges hitel önrészének előteremtése is nehézkes. Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogy egy fiatal vagy egy fiatal pár mennyi idő alatt takaríthat meg akkora összeget, amellyel már belevághatnak egy kis - maximum 40 négyzetméteres - lakás megvásárlásába. A jelenlegi szabályok szerint az ingatlan értékének legalább 20 százalékával kell rendelkeznie annak, aki hitelre szeretne vásárolni.

Már a 2011-es népszámlálás idején is minden harmadik 20-39 éves fiatal mamahotelben lakott, ami több mint 200 ezer embert érintett. Azóta pedig még inkább kitolódott az önállósodás átlagéletkora, ami részben a 4-5 éve tartó lakásdrágulásnak is köszönhető. A már keresettel rendelkező fiatalok a megspórolt bérleti díjból viszont összegyűjthetik a lakásvásárláshoz szükséges önrészt" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

3-5 évnyi lakásbérlet megspórolása vezethet el a legolcsóbb garzonokra felvehető ingatlanhitel önrészének előteremtéséhezForrás: lakberendezo.net

Az ingatlan.com adatai szerint

az olcsónak számító, maximum 40 négyzetméteres kiadó lakásokért Budapesten 100 ezer forint bérleti díjat kell fizetni, a hasonló kategóriába tartozó eladó lakások átlagára pedig 21,6 millió forint volt.

Az ingatlan.com becslése szerint Budapesten átlagosan, a feltételezett 10 százalékos éves lakás- és bérleti díj emelkedést is figyelembe véve 43 havi bérleti díj megtakarításával jöhet össze egy olcsóbb garzonhoz szükséges önrész. Tehát legalább 3,5-4 év szükséges a fővárosban élő fiataloknak az önállósodáshoz, ha az el nem költött lakbér összegét félre tudják tenni. Ha egy fiatal párról van szó és az egyik szülőnél laknak a lakásvásárlásig, akkor a takarékoskodásra fordított idő akár a felére is csökkenthető.

Akik pedig házasságot és gyermekvállalást terveznek, azok az állami támogatások kihasználásával juthatnak könnyebben lakáshoz. A többi nagyvárosban is hasonló a helyzet: Debrecenben és Szegeden 5 évnyi, Győrben és Veszprémben 4 évnyi, Pécsen és Miskolcon pedig kevesebb mint 3 évnyi olcsóbb lakbért kell félretenni egy kisebb garzon lakáshiteléhez szükséges önerőhöz.