Megszületett a bérmegállapodás a MÁV-nál

MÁV, motorvonat
Újabb motorvonatok érkeznek a MÁV vonalaira
Vágólapra másolva!
A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) március 25-i ülésén a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek megállapodtak az 5 százalékos bérfejlesztés végrehajtásáról.
Vágólapra másolva!

A MÁV vezetése által előterjesztett javaslat – a 2017–2019-es időszakra vonatkozó, a MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által kötött hároméves bérmegállapodásnak megfelelően, a 2017. évi átlagosan 13, majd a 2018. évi átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést követően – az idei évre meghatározott, átlagosan 5 százalék mértékű bérfejlesztés végrehajtására vonatkozott.

A VÉT ülésén a vasúttársaság és a szakszervezetek Homolya Róbert MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató vezetésével a munkáltatói javaslatot megvitatták, és

megállapodás született a 3 éves bérmegállapodás szerinti, a nem vezető beosztású munkavállalókat érintő 2019. évi 5 százalékos béremelésről, 2019. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal.

2019. január 1-jétől a BSc / BA (felsőfokú alapképzés) végzettséghez kötött munkakörökben az alapbérek minimuma 315 ezer forint/hó, az MSc / MA (felsőfokú mesterképzés) végzettséghez kötött munkakörökben 360 ezer forint/hó összegre változik.

Forrás: Ildiko Fulop

Az idei évre megkötött bérmegállapodás alapján a munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés bruttó mértéke 0,5 százalékkal nő, így az a MÁV Zrt.-nél 3,5-ről 4 százalékra változik.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy

Ezzel egyetértve, a szakszervezetek kijelentették, hogy támogatják a munkáltató hatékonyságnövelő intézkedéseit, az ebből eredő megtakarítások a jövőbeni bérfejlesztés alapját képezhetik. Ugyanakkor fenntartották azt a korábbi álláspontjukat, hogy a megállapodásban szereplő béremelésnél nagyobb bérfejlesztést látnak indokoltnak. A felek leszögezték, hogy érdekeltek egy újabb középtávú megállapodás megkötésében, amelyért mindent meg fognak tenni.