Itt jelennek meg az adórevizorok a héten

Freight Farms kertészet
A növények tápoldatban áznak
Vágólapra másolva!
A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőriznek olyan, online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózókat, akik a kontrolladatok szerint nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a 100 ezer forint feletti áfatartalmú értékesítésekről.
Vágólapra másolva!

Első körben az a mintegy másfélezer vállalkozás számíthat biztosan a revizorok fokozott érdeklődésére, amelyiknél

a tételesáfa-kontrolladatok szerint 1 millió forint feletti az áfaeltérés vagy belföldi beszerzését jelentős részben kényszertörlés alatt álló adózókkal bonyolította.

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 18. és 24. között az Országos Étterem Héthez kapcsolódóan kiemelten ellenőrzik a vendéglátóknál a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását. Az igazgatóság revizorai ezen felül 2019. március 11. és 31. között kiemelten ellenőrzik a kertészeteket, díszfaiskolákat, dísznövényeket értékesítőket és a kertészeti termékeket árusító webáruházakat, a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálva.

A növénykereskedők, faiskolák a NAV fokozott érdeklődésére számíthatnak a héten a fővárosban és több megyében is Forrás: Freight Farms

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 25. és 29. között

fokozottan ellenőrzik a budapesti piacokat, vásárcsarnokokat, ezen belül is főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai márciusban kiemelten ellenőrzik a székhelyszolgáltatók és az azokat igénybevevők bejelentési és változás-bejelentési kötelezettségeinek teljesítését, továbbá ellenőrzik a zöldség- és gyümölcskereskedőket egész évben. Utóbbi esetekben elsősorban a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá a pénztárgépben rögzített adatok alapján folyamatosan nyomon követik a bevételek alakulását.

2019. március 25. és 29. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai kiemelten ellenőrzik a megye területén működő kertészeti kereskedéseket, faiskolákat. A revizorok a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzése mellett a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét is vizsgálják.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 25. és 28. között azokat az adózókat ellenőrzik,

akiknek működő online pénztárgépe olyan címre van bejelentve, ami nem szerepel az adózó telephelyei között a NAV nyilvántartásában.

Az online pénztárgép vizsgálata mellett a számla- és nyugtaadást, továbbá a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését is ellenőrzik.

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei március 25. és 31. között ellenőrzik a piacokat, valamint a zöldség- és gyümölcskereskedőket. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségek betartását, a foglalkoztatás szabályszerűségét, esetenként forgalomszámlálást is végeznek.

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2019. március 25. és 31. között fokozottan ellenőrzik az autóalkatrész-kereskedőket. Kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 25. és április 8. között fokozottan ellenőrzik a vetőmagokat, palántákat, csemetéket árusítókat és a gazdaboltokat. Az adóellenőrök kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága ezen a héten kiemelt figyelmet fordít az alábbi termékek kereskedőinek ellenőrzésére: vetőmag, palánta, dísznövény, csemete, kerti eszközök, permetszerek, vegyszerek.

A mezőgazdasági boltok mellett a piacokon árusítók is számíthatnak vizsgálatokra.

A nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét ellenőrzik a revizorok.

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 25. és 2019. március 29. között fokozottan ellenőrzik a gépjárműalkatrész kereskedőket. A NAV szakemberei elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az áruk eredetét valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2019. március 25. és 29. között kiemelten ellenőrzik a kertészeteket és a faiskolákat. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Ennél bővebb lista is olvasható, esetenként városokra is lebontva a NAV adótraffipax oldalán.
A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.