Overdose után itt az új magyar csodaló

2019.03.27. 05:57

Vasárnap Magyarországon is pályára lépnek a telivérek, hiszen elkezdődik a 2019-es galopp versenyév. Ennek apropóján beszélgettünk a hétszeres Magyar Derby-győztes trénerrel, Ribárszki Sándorral, aki többek között Overdose felkészítése mellett az ország legújabb sztárlova, Tour To Paris életében is fontos szerepet játszik.

A nézők először kétévesen láthatnak lovat versenyen, ezért viszonylag ismeretlen, hogy mi is történik pontosan egy csikó életének korai szakaszában, például hogyan kerül a tulajdonosához, vagy mi alapján és hol vesznek egy versenylovat. Ribárszki Sándor mintegy húsz éve döntött úgy, hogy a hazai tenyésztésű telivérek mellett külföldről is vásárol csikókat.

Eleinte Németországban, Baden-Badenben látogatták az aukciókat, és mint kiderült, olcsóbban tudtak jobb lovakat vásárolni, mintha itthon tenyésztették volna. Ennek oka, hogy egy saját tenyésztésű lónál fizetni kell a fedeztetést, majd ménesben kell tartani közel két évig, és addig a ló még csak indulni sem tud versenyeken.

Overdose rövid idő alatt világhírre tett szertForrás: Origo

Egy átlagos aukción viszont 300-400 ló közül lehet választani, és bőven akadnak egy és másfél év közöttiek is, Ribárszkiék pedig 3000 euró körüli áron vásároltak csikókat és komoly sikereket értek el velük itthon. Minden aukcióról előzetesen katalógust küldenek, amelyben pontosan leírják, hogy milyen lovakat lehet majd megvásárolni. Ezekről a csikókról különböző fontos adatokat is feltüntetnek, többek között a származást.

"Ezt követően összeszedünk egy csapatot, amely az általam ismert volt tulajdonosokból és olyan jelenlegiekből áll, akik szeretnének új lovakat venni. A kiutazást mindenki maga oldja meg. Én egyből lószállítóval megyek, mások repülőgéppel vagy kocsival" - mesélte Ribárszki Sándor az Origónak.

A magyar sztártréner elmondása szerint kezdetben még nem tudták, mire kell igazán figyelni, de most már pontosan látják, már csak a katalógus alapján is, hogy mely lovak megvételére lesz esély, és kiket kell elfelejteni. Természetesen minden tulajdonos eldönti, hogy mennyi pénzt szán új lovak vásárlására, viszont a származás alapján gyakran előfordul, hogy egy csikó túl drágának számít magyar viszonylatban. Egy Galileo apaságú ló minimum hangon 200 ezer euróba kerül, ha viszont mégis akad olcsó csikója, azzal nagy valószínűséggel valami gond lehet.

Természetesen azokat a lovakat is megnézzük, de azon túl, hogy mennyire szépek, nem foglalkozunk velük. A mi árkategóriánk az 1000 eurótól egészen a 8 ezerig terjed, persze előfordul, hogy alkalomadtán mi is többet költünk ennél"

- mondta a tréner.

Az árverés délelőtt szokott kezdődni, és nemcsak Baden-Badenben tartanak ilyet, hanem Európa más országaiban is, például Franciaországban, Írországban és Angliában. A lovakat még az aukció előtt meg lehet nézni az istállóban, de valamennyit körbe szokták vezetni az úgynevezett ringben, ahol már licitálni is lehet rájuk kézfeltartással.

Ribárszki Sándor külföldön is óriási sikereket ért el Overdose-zalForrás: Origo

Mivel ezek másfél évnél nem idősebbek, és még nem jártak versenyen, ezért a szakembereknek valójában nem áll sok adat rendelkezésükre velük kapcsolatban (megjegyzés: árverésen lehet venni idősebb és versenyben már futott lovakat is, de Ribárszkiék a másfél év körüliekre fókuszálnak). Éppen ezért nagy a kockázat, és nem is biztos, hogy egy megszerzett ló valaha egyáltalán tudni fog versenyen indulni.

"Két éve vettem egy hét hónapos csikót 32 ezer euróért, hazahoztam, beraktuk a ménesbe, majd amikor elég idős lett felkerült hozzám, és elkezdtük trenírozni. Nem mutatott túl sokat, de még reménykedünk, vasárnap ő is rajthoz áll majd versenyen" - mondta Ribárszki Sándor.

A trénernek több olyan drágább lova is volt, akik sikereket értek el itthon. Az egyik 25 ezer euróért vásárolt például Derbyt is tudott nyerni Magyarországon.

A lovat megvétele után haza kell szállítani, ez pedig általában lószállítóval történik. Baden-Badenből 1000 kilométert kell vezetni, míg a csikók hazaérnek, viszont egy másik népszerű árveréses helyszínről, Deauville-ből már 1800 kilométert. Ribárszki Sándor elmesélte, hogy egyszer Írországban vettek részt árverésen, ahol 15 lovat vásároltak. Akkor egy ló hazaszállítása 1300 euróba került, ennyiért pedig már csikót lehet venni.

Az sem biztos, hogy a drágább ló, jobban teljesít. A hétszeres Derby-nyertes tréner szerint a 4000-10 000 euró közötti lovak nagy általánosságban ugyanolyan képességűek, csak van, amelyiknél sikerül jobban felnyomni az árat a licitálóknak. Hozzátette, hogy minőségi különbség akad, ha felugrunk például a 40 ezres kategóriába, de azokkal a lovakkal sem garantált a siker. A származásból viszont annyit legalább ki lehet következtetni, hogy mennyire sérülékeny egy ló, így minimálisan csökkenteni lehet a kockázatot.

Ha valakinek kedve támad versenylovat tartani, akkor annak azzal is számolnia kell, hogy havi kiadásai is megugranak. Évente kétszer oltást kell kapnia az állatnak, ez 50 ezer forintba kerül összesen. Patkolással, boxbérléssel és tréninggel, vitaminokkal és étellel együtt egy versenyló átlagos havi költsége mintegy 120 ezer forint.

Ribárszki Sándor kiemeli, hogy az összes lónak ugyanaz az elbánás jár, legyen szó ötödosztályú hendikepperről vagy Derby-győztesről. A vitaminokból és az ellátmányból is mindenki a legjobbat kapja. Hozzáteszi, hogy azt már minden tulajdonos maga dönti el, hogy ezenfelül kényezteti-e saját sztárját. A tréner viccesen megjegyzi, hogy a jobb lovaknak jutalmat szoktak adni, a rosszabbaknak pedig szintén adnak, csak ilyenkor motiválás céljából.

Ribárszki Sándor és a Magyar Derby-győztes MaydayForrás: Origo

Egy másik fontos dolog a ló karrierjénél, hogy milyen távon fusson. Ez általában a származása alapján belőhető, hiszen egy hosszú távú ló csikója nagy valószínűséggel nem lesz sprinter, és ugyanez fordítva is igaz. A veretlen Tour To Paris, egyértelműen jelenleg Magyarország legjobb rövid távú lova, akit már most is sokan Overdose-hoz, a csodalóhoz hasonlítanak. Kettőjükben nemcsak az közös, hogy hihetetlen sikereket értek el nagyon fiatalon, hanem az is, hogy mindkettőjüket Ribárszki Sándor trenírozta.

"Tour To Paris már tréningben is mutatta, hogy robbanékony ló, akárcsak annak idején Overdose, aki nem is futott 1400 méternél hosszabb távot. Tour to Paris itthon nyert 1600 méteren is. Később kiderült, hogy a legjobb távja az 1200-1400 méter" - mesélte Ribárszki Sándor.

Tour To Paris kétévesen és háromévesen is veretlen tudott maradni Magyarországon. A legnagyobb sikerei között említhető az 1600 méteres Nemzeti Díj, az 1200 méteres Kozma Ferenc Emlékverseny, valamint az 1000 méteres Tattersalls - Overdose Díj. A ló jelenleg négyéves, és mindenki komoly sikereket vár tőle, emiatt idén Franciaországban folytatja tréningjét és az ottani versenyeken mutatja meg tudását. A hazai lehengerlő eredmények láttán viszont nagyon úgy tűnik, hogy ő lehet az új magyar csodaló.

Tour To Paris, az új magyar csodalóForrás: Feith Sandor

Sokat hallani a ló menedzsmentjéről, vagyis a trénerről és a tulajdonosról, akiknek óriási szerepük van abban, hogy kiválasszák a megfelelő versenyeket a ló számára. A sikereknél ugyancsak kulcsszereplő a zsoké, akik közül a legjobbak általában szerződésben állnak egy adott istállóval, és annak az istállónak a lovait lovagolják a versenyekben. Előfordul az is, hogy az istálló éppen nem indít senkit egy futamban, akkor viszont a zsoké felülhet egy másik istálló lovára is.

A lovaglópénz 5 ezer forint, ha pedig győzni tud, akkor a nyeremény 10 százalékát is megkapja, akárcsak a tréner, a fennmaradó 80 százalék pedig a tulajdonosé.

A futamokra nevezési díjat is kell fizetni, ezt mindig a tulajdonos állja. Ez viszonylag kicsi összeg is lehet, de a Magyar Derbybe nevezni egy lovat már 450 ezer forintba kerül. Hendikep-futamokban már akár 10 ezer forintért is lehet indulni, de ahogy a díjak növekednek, úgy emelkedik a nevezési díj is.

Azt, hogy egy ló milyen futamokban fog indulni egy adott évben, már a szezon előtt megtervezik a trénerek és a tulajdonosok. A ló teljesítményétől függően ez a terv a szezon alatt még természetesen változhat.

Persze a lovak sem indulhatnak bármilyen versenyen, mivel vannak korlátozó tényezők. Az egyik ilyen az életkor, hiszen a Derbyben például csak 3 éves lovak vehetnek részt. Vannak olyan futamok is, amelyek kizárólag hazai tenyésztésű lovaknak lettek meghirdetve, de az sem mindegy, hogy karrierje során mennyi pénzt nyert egy ló. Ribárszki Sándor nagy általánosságban hazai versenyeken futtatja lovait, de a klasszisokkal már külföldre is lehet menni. Kedvelt célpont volt Ausztria, de Pozsonyban is gyakran futnak magyar tréningben lévő lovak, az utóbbi időben pedig Milánóban is fel-fel bukkannak.

Az idei évtől sokat vár Ribárszki Sándor, hiszen több mint tíz kétévese van, akik munkában remekül mozognak, és közülük kerülhet majd ki a 2020-as Derby nagy esélyese is. A mostani háromévesei közül For You-t tartja kiemelkedőnek, de hozzátette: fél év alatt is sok minden változhat, így biztosat sosem lehet mondani. King's Honor például kétévesen is klasszisnak számított, majd háromévesen Derbyt nyert, de volt olyan ló, aki nem igazán mutatkozott meg kétévesen, majd háromévesen, amit lehetett, azt mindent megnyert.