Újabb webáruház verte át a vevőket

2019.03.26. 20:32

A kétéves határidővel szemben csak hat hónapon belül fogadott el fogyasztói panaszt a webáruház a termék hibája miatt. Ahhoz pedig, hogy a fogyasztó meggondolhassa magát tizennégy napon belül, megkövetelte az eredeti csomagolás meglétét. Ezt viszont nem lehet megtenni és több más szerződési feltétel is jogszabályba ütközött.

A Játékvár.hu Kft. által üzemeltetett internetes oldal esetében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) azzal szembesült, hogy a webáruház olyan jogszabályra hivatkozik, ami már rég nem érvényes. Másrészt törvénybe ütköző módon lerövidítette azt a határidőt, amely alatt a fogyasztó ingyenes javítást vagy például cserét kérhetett a hibás termék miatt, ezt két év helyett mindössze hat hónapban állapította meg.

Szintén egyik típushiba volt, amire érdemes ügyelni egyébként is az internetes vásárlásnál, miszerint a webáruház megkövetelte a tizennégy napos indokolás nélküli elállás esetén, hogy a termék bontatlan vagy ugyan bontott állapotban, de utóbbi esetben is annak csomagolásával együtt érkezzen vissza a webáruházhoz.

Ilyen feltételeket azonban nem lehet kikötni. A tizennégy napos meggondolás lehetősége esetén a fogyasztónak vissza kell ugyanis kapnia a teljes általa kifizetett összeget, és ezt nem lehet attól függővé tenni, hogy az eredeti csomagolás megvan-e vagy épp azt a fogyasztó visszaküldi-e. Nagyon szűk körben veszíti el ugyanis csak a fogyasztó az indokolás nélküli elállási jogát a csomagolás felbontását követően, így például akkor, ha egészségvédelmi vagy higiéniai okok miatt felbontás után az árucikk már nem küldhető vissza, vagy ha olyan CD- vagy DVD-lemezről volt szó, amelyen kép-, hang- vagy filmfelvétel volt.

A webáruház immár jogerős ítélet szerint is megsértette a vonatkozó jogszabály egyes, vásárlókra nézve kedvező pontjaitForrás: Thinkstock

Szintén érdemes azt is ellenőrizniük a fogyasztóknak, hogy ha a termék átvételétől számított tizennégy napon belül meggondolják magukat és visszaküldik a terméket, akkor milyen határidőben vállalja a webáruház a teljes kifizetett összeg megtérítését. A perbevont cég például csak harminc napon belül térítette meg a fogyasztók számára ezeket az összegeket. Holott ennek meg kell történnie haladéktalanul, de legkésőbb tizennégy napon belül, az elállásról történő tudomásszerzésétől számítva.

Azzal is érdemes tisztában lenniük a fogyasztóknak, hogy ha éltek az őket megillető, tizennégy napos indokolás nélküli elállási joggal, akkor nem lehet levonni a megtérítendő összegből az eredeti kiszállítás díját. A szóban forgó webáruház azonban mégis ezt tette, tehát a kiszállás díját nem térítette meg, csak a termék vételárát.

Többek között a fenti általános szerződési feltételekről állapította meg a Fővárosi Törvényszék először az elsőfokú ítéletében, majd pedig a Fővárosi Ítélőtábla immár a másodfokú jogerős ítéletében, hogy azok érvénytelenek és tisztességtelenek a kikötések nyilvánosságra hozójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal.

A bíróság arra is kötelezte a céget, hogy saját költségén közlemény közzétételéről gondoskodjon a jogsértés tényét megállapító ítélet tartalmáról saját honlapján 45 napon keresztül.

Cikkünk a FEOSZ közleménye alapján készült.