Rossz hírek érkeztek a Samsungtól

2019.03.26. 11:33

Profit warningot adott ki a Samsung. A cég vezérigazgatója kedd reggel figyelmeztette a befektetőket, hogy az első negyedév eredménye elmaradhat a piaci várakozásoktól.

Ennek oka az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója szerint az, hogy az év első három hónapja során az adatközpontok visszafogták a memóriachipek iránti keresletüket, valamint a okostelefonok csökkenő értékesítése is a Samsung kijelzők megrendeléseinek csökkenéséhez vezetett. A cég részéről továbbá kiemelték: nagy vérveszteséget jelentett, hogy a nagy megrendelők kevesebbet vásároltak tőlük a prémium okostelefonoknál használt OLED-kijelzőkből.

Forrás: Origo

A félvezetők piaca 2018-ban 10,2 százalékkal csökkent az IHS Markit felmérése szerint, ez szintén nem tett jót a cég eredményességének. Mindemellett a vártnál nagyobb mértékben esett a televízióknál használt LCD-panelek ára a megerősödő kínai konkurencia hatására - írja a CNBC

Az idén már ez a dél-koreai cég második profit figyelmeztetése, ugyanis 2018. utolsó negyedévében szintén elmaradt a nyeresége az elemzői várakozásoktól (ekkor 18 százalékkal), amit januárban jelentett be a vezetőség.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK