Megállíthatatlanul halad a magyar lóverseny a nemzetközi siker felé

Kincsem Park, lóverseny
Idén 492 telivér várja a szezont
Vágólapra másolva!
A téli pihenő után vasárnap a Kincsem Parkban végre beállnak a startgépbe a telivérek, és kezdetét veszi a galoppszezon. Idén rég nem látott számú, 492 telivér várja a versenyeket, és szerencsére népes a kétévesek és a háromévesek mezőnye is, de idősebb klasszisok is akadnak bőven. A Kincsem Park ügyvezető igazgatójával, Pécsi Istvánnal beszélgettünk a magyar lóverseny helyzetéről, a 2019-es szezonról, és arról, hogy mit tartogat a jövő a hazai lóversenysport számára.
Vágólapra másolva!

A lóversenysport 1827-óta működik hazánkban, így a versenyszervezőnek és a tulajdonosnak komoly felelőssége és feladata van abban, hogy ápolja és fejlessze a közel kétszáz év értékeit. Pécsi István hangsúlyozta, hogy a látogatók számának növelése minden évben fontos célkitűzés. Tavaly komoly érdeklődés övezte a hazai futamokat, a négy nagy fesztiválon pedig közel 80 ezer látogató fordult meg.

Március 31-én a Kapunyitóval hivatalosan is kezdetét veszi a galoppszezon, majd május 3-5. között következik a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2019 első fesztiválja.

A lóversenysport Magyarországon az elmúlt tíz évben rendkívül pozitív irányba mozdult el. Pécsi István kiemeli, hogy ehhez kellett a Kincsem Nemzeti Lovasprogram elindítása, melynek jótékony hatását több területen is látjuk. Sokat segített a lóversenysport népszerűségűnek növelésében a nagy sikerű Kincsem-film, melynek elkészítésében a Kincsem Park is közreműködött. A közel félmillió mozinéző és a Kincsem-kultusz éreztette hatását, egyre többen mentek ki élőben is megnézni a futamokat.

A Kincsem Park főépülete Forrás: Origo

„A Kincsem Parkban és a tréningtelepünkön, Dunakeszi-Alagon komoly beruházásokat valósítottunk meg, sokat javultak a versenyzés feltételei, a tréning- és versenypályák minősége, a közönség kiszolgálása, valamint a fogadási lehetőségek száma. Bevezettük a Kincsem+ TUTI játékot, melyet közösen értékesítünk a Szerencsejáték Zrt.-vel. Az idei számok nagyon biztatóak, egyre többen próbálják ki ezt a gépi játékot, amelyhez nem kell naprakész lóversenyismeret, viszont sok a nyertes, a nagy nyeremény. A közelmúltban egy vidéki fogadó 104 millió forintot nyert egy lottózóban a TUTI-val ami nemcsak hazai rekord, de régiós szinten is kiemelkedő nyeremény a lóversenyjátékokban” – fejtette ki a Kincsem Park ügyvezető igazgatója.

Régión belül is jó helyzetben van a magyar lóversenysport, és sok mindenben egyre inkább rólunk vesznek példát a környező országok.

Magyarország az egyetlen a térségben, ahol a galopp- és az ügető szakág is jelentős versenyüzemmel rendelkezik. Pécsi István kiemeli, hogy a cseheknél a világhírű Velká Pardubická ugróverseny valódi húzónév lett a lóversenysport, itthon viszont az Ügetőszilveszter jó úton halad afelé, hogy elérje ezt a státuszt, és már most igazi hungarikumnak számít.

A mai digitális világban viszont elengedhetetlen, hogy egy ilyen patinás sport a fiatalabb generációt is be tudja vonzani. Pécsi szerint haladni kell a korral minden tekintetben, olyan programot, kiszolgálást és információt kell nyújtani, ami megérinti a fiatalokat, és kell hozzá televíziós közvetítés is.

Idén 492 telivér várja a szezont Forrás: Gabor Kovacs/

Nemcsak a nézők fiatalítására, hanem a tulajdonosokéra is nagy szükség van, hiszen ezen a téren is szükséges az utánpótlás. Trendivé kell tenni a lóversenyt, a versenylófuttatásnak még nagyobb presztízsűvé kell válnia ahhoz, hogy tovább tudjon növekedni, és új tulajdonosokat lehessen bevonzani.

„Azt tudni kell, hogy lovat futtatni költséges hobbi, egy remek szórakozás. Így volt ez régen is, mikor az ország legnagyobb földbirtokosai és iparosai futtattak. Meg kell ismerni, meg kell szeretni ezt a csodálatos dolgot. A sportág őshazája Anglia, ahol már 300 éve töretlen népszerűségnek örvend a sport, és például II. Erzsébet királynő fél évszázada az egyik legnagyobb versenylófuttató” – mondja a szakember.

Az idei évben ugyan apróbb módosítások lesznek a kiemelt versenyekkel kapcsolatban, de alapvetően a négy nagy fesztiválra épül a szezon:

  • májusban a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show,
  • június végén a Derby és Divat Fesztivál,
  • szeptemberben a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show
  • decemberben pedig az Ügetőszilveszter lesz fókuszban.

Ahhoz viszont, hogy a magyar galoppszakág ismét felkerüljön a nemzetközi térképre, nemcsak jól teljesítő hazai lovakra van szükség, hanem elismert, rangos futamokra, az úgynevezett Black Type-versenyekre. A Black Type-verseny magába foglalja a Listed, Group 3, Group 2 és Group 1-es versenyeket. A nevét onnan kapta, hogy miután egy ló megnyerte valamelyik kategóriát, a nevét félkövér, nagy betűkkel emelték ki az árverési katalógusokban. Ezek a legrangosabb versenyek a világon, és a futamoknak komoly elvárásoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy megkapják a Black Type-rangot.

„A Black Type megnevezés olyan a lóversenyben, mint a labdarúgásban a Bajnokok Ligája. A galoppszakágban nehezebb a helyzet, hiszen szükség van egy jó időpontra, magas díjazásra, klasszis hazai lovakra, és arra, hogy sok kiemelkedő külföldi ló is eljöjjön a versenyre. Ha ezt a színvonalat évekig tudjuk tartani, akkor a független nemzetközi bizottság a szeptemberi Kincsem Díjunkat annak minősítheti. Nagyon szeretnénk, de ez többéves kemény munka még. Ebben a tekintetben az ügetőn előrébb járunk. Tavaly a Marschall József Emlékversenyt, hazánk legjelentősebb futamát 1800 méteren Group III-as futamként rendeztük” – fejtette ki Pécsi István.

Mely magyar futamok lesznek a legjobbak vasárnap, és kikre érdemes figyelni?

A vasárnapi szezonnyitón több jónak ígérkező verseny lesz, de nem titok, hogy az idősebb klasszisok és a legnagyobb hároméves reménységek még nem fognak futni. Ettől függetlenül a Megnyitó Verseny 1,3 millió forintos összdíjazással érdekesnek ígérkezik, hiszen a nevezettek között van az a Casino Royal,

aki tavaly egy ponton Derby-esélyesnek számított, de hendikepversenyeken kívül nem igazán tudott még bizonyítani.

Ezután a Nyeretlenek Versenye következik, ahol népes mezőny várja a fogadókat, hiszen 13 lovat neveztek, köztük olyanokat is, akik élesben még nem futottak. Érdemes lesz figyelni, mivel a nap folyamán ezen kívül még két nyeretlen verseny lesz, ahonnan bőven kikerülhetnek még Derby-, Nemzeti Díj- vagy Hazafi Díj-esélyesek.

Papíron jó versenynek ígérkezik a nap ötödik futama, a Royal Horse – Tavaszi Hendikep. A négyéves Oxford Thespian tavaly megmutatta, hogy a hosszabb táv fekszik neki, a nyolc éves Freddie Mercuryvel pedig mindig számolni kell. Voodoo Master ötéves korára valódi hosszútávklasszis lehet, de a 2000 méter rövid lehet neki, viszont a szezon során ő is figyelmet érdemel.

A hetedik futamban indulnak forma szerint a legjobb lovak, köztük Báthory, aki 1200 méteren gyakorlatilag megállíthatatlan itthon.

Szintén a Pest megyei Hendikepben (1200 méter) láthatjuk idén először az Overdose apaságú négyéves Night of Overdose-t, aki utóbbi öt futásából mindig helyezett volt, de nyerni nem tudott.

Szuperhétvége a nemzetközi lóversenyben

Ma délután minden lóversenyrajongó szeme Dubai felé fordul, hiszen a világ legnagyobb pénzdíjazású versenyét, a Dubai World Cupot futják,

ahol összesen 12 millió dollárt osztanak ki, a győztes pedig 7,2 millió dollárt vihet haza.

Nem ez lesz az egyetlen kiemelt verseny az Egyesült Arab Emirátusban, mivel ezen a napon rendezik meg az ottani Derbyt is, valamint az 5 millió dollár összdíjazású Dubai Turföt, ahol a világ egyik legjobb galopplova, a háromévesen veretlen és tavaly Japan Cupot nyerő Almond Eye a toronymagas esélyes.

Ausztráliában szombaton kiemelt versenyek sora lesz megtekinthető, köztük a 1,5 millió dolláros összdíjazású H E Tancred Stakes, míg Japánban is mozgalmas lesz a hétvége, vasárnap a 2,3 millió dollár összdíjazású Osakai Hait futják.