Külföldi városok, ahol 1 dollárért vehetünk házakat

A világ legdrágább bevásárlóutcái
6. Ginza (Tokió)
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok, Japán, de a környékünkön akár Olaszország vagy Nagy-Britannia is küzd azzal egyes városaiban, hogy elnéptelenednek, ami visszaveti a munkahelyek kínálatát, a kereskedelmet és az adóbevételeket egyaránt. Ezért mentőövként nem kérnek pénzt az ingatlanokért, cserébe az új tulajdonosnak ott is kell laknia.
Vágólapra másolva!

Az olaszországi Candelában nemhogy jelképes áron engedik a beköltözést, hanem egyenesen

támogatást kapnak rá a beköltözők az önkormányzattól.

A település a családosoknak kétezer dollárt, átszámítva bő félmillió forintot fizet, amennyiben az összjövedelmük eléri a 7500 dollárt, azaz a bő kétmillió forintot. A lépés célja a település kihalásának megállítása - az elmúlt közel harminc évben ugyanis kevesebb mint harmadára csökkent a lakosok száma. Aki egyedül költözik, az kétezer helyett csak nyolcszáz dollárt kap.

Városi Otthonteremtési Program zajlik az Egyesült Államok Buffalo városában is, ahol az önkormányzat 1 dollárért kínál házakat. Ezért cserébe legalább 3 évig ott kell élnie a vevőnek, és be is kell fektetnie a ház felújításába.

Ez a program egyébként eléggé gyakori az USA elnéptelenedő vidékein.

Japán fővárosában, ahol túlnépesedéssel küzdenek, és ahol a 2016-os adatok szerint közel 38 millióan éltek (elővárosokkal együtt), szintén kifoghatunk nagyon olcsó vagy akár ingyenes ingatlanokat, melyeket egy japán babona szerint elátkozottnak tartanak, például természeti katasztrófát vagy bűncselekményt követően. Itt az egyetlen szükséges feltétel, hogy az új lakó ne legyen babonás. Egyébként több városban is találhatunk ilyen házat, nemcsak Tokióban.

Ginza, mely Tokió - és egyben a világ - egyik legdrágább bevásárlóutcája - a nem babonások Japán-szerte hasíthatnak az olcsón vagy ingyen kínált babonásnak kikiáltott házakkal Forrás: Shutterstock

A briteknél Liverpoolt is elérte a népességfogyás, többek között azért, mert az emberek a sikeres karrier reményében inkább Londonba vagy Londonhoz közelebb költöznek.

Liverpool hiába büszkélkedhet két, első osztályú futballcsapattal, vagy a világhírűvé vált Beatles-együttes bölcsőjével, friss felmérések szerint már 200 ezer házban nem laknak a városban, amit a térséget 1970-től sújtó, fokozódó munkanélküliség váltott ki.

A külvárosban potom 1 dollárért lehet megvásárolni lakatlan házakat, de ehhez vállalni kell, hogy máshol nem vesz ingatlant a tulajdonos, öt évig az új házban él, és még azt is megszabják neki, hogy a házat hogyan kell felújítania - természetesen a saját pénzéből.

Az olasz Sambucában sincs kolbászból a kerítés, hiszen ugyan 1 dollárért hirdetnek viszonylag jó állapotú házakat, de az új tulajnak 3 éven belül fel kell újítania a házat legalább 15 ezer dollárból, ami átszámítva 4 millió forint.

Cikkünk a Hír.ma írása alapján készült, amelyben további hasonló városokról is olvashatnak.