Fontos határidő jön a devizahiteleseknek, és indul a konvektorcsere-program

2019.04.07. 09:27

A héten bemutattuk, hogy miért drágult az olaj a világpiacon, valamint szó esett a Lyftről is, amelynek tőzsdére lépését rengetegen várták. Magyarországon szárnyalt a kiskereskedelem, és az ipari termelés is gyorsult, az MNB szerint pedig 2021-ra megszűnhet az ország nettó külső adóssága. A hét gazdasági összefoglalója.

Szárnyalt a kiskereskedelem februárban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint, a várakozásokat jóval felülmúlva, 8,4 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom februárban, érdemben gyorsulva a januári 5,4 százalékos növekedést követően.

IllusztrációForrás: Pixabay

Februárban mindhárom fontosabb bolttípus forgalma megélénkült. A nem élelmiszer kiskereskedelmi üzletekben 10,8 százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított értékesítés volumene az előző havi 6,4 százalékot követően. Az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,8 százalékkal nőtt a forgalom a januári 3,9 százalék után.

Teljesen elszálltak az olajárak a világpiacon

Az amerikai benchmark olajnak számító WTI az idei első negyedév végére hordónkénti 45 dollárról 60 dolláros árfolyamig drágult. Ennek részben az OPEC és szövetségesei (többek közt Oroszország) kitermeléscsökkentése az oka, de volt egy másik fontos tényező is: a piaci félelem attól, hogy visszaesik az amerikai palaolaj-kibocsátás.

IllusztrációForrás: AFP/Rodger Bosch

Egyesek azzal számolnak, hogy a WTI az év végére 65 dollár körül mozog majd, szakértők úgy látják, hogy előbb számítani kell egy visszahúzásra az 50 dolláros tartomány közepéig, ahogy a kereskedők elkezdik beárazni az amerikai kitermelés növekedését, és ezzel a kínálat bővülését.

Indul a konvektorcsere-program

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere-alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet.

IllusztrációForrás: 123RF

A pályázat részletes leírása már elérhető (konvektor2019.nfsi.hu/portálon), az érdeklődőknek érdemes
minél előbb áttanulmányozniuk a dokumentumokat. 

Minden eddiginél jobban kamatozó állampapírt jelentettek be

Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány – adott tájékoztatást Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály pénzügyminiszterForrás: MTI/Soós Lajos

A pénzügyminiszter kiemelte: a júniustól elérhető megtakarítási formával a lakosságnál lévő állampapír-állomány öt év alatt akár meg is duplázódhat, így 2023-ra elérheti a 11 ezer milliárd forintot. Az új konstrukcióval tovább erősödhet a belső megtakarítás, és tovább csökkenhet a magyar gazdaság külső sérülékenysége.

MNB: 2021-re megszűnhet a nettó külső adósság

Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a héten elmondta, hogy ha a kedvező folyamatok fennmaradnak, 2021-re megszűnhet az ország nettó külső adóssága.

IllusztrációForrás: MTI/Balaton József

Az MNB csütörtökön bemutatott és a tavalyi külső egyensúlyi folyamatokat áttekintő Fizetési mérleg jelentése szerint a magyar gazdaság külső sérülékenysége 2018-ban tovább csökkent. A folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség változatlanul többletet mutatott.

Gyorsult az ipari termelés növekedése februárban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján az ipari termelés volumene februárban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva 1 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.

IllusztrációForrás: MTI/Bús Csaba

A munkanaphatástól megtisztított éves index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz képest gyorsult a termelés növekedési üteme, januárban a nyers adat szerint 4,4, a munkanaphatással kiigazított adatok szerint 5 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,6 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye.

Új munkahelyek százai jöhetnek létre

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint magas hozzáadott értéket és technológiai színvonalat képviselő munkahelyek jönnek létre százas nagyságrendben Magyarországon az aláírt magyar-ohiói gazdasági együttműködési megállapodás eredményeképpen.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Az Egyesült Államok továbbra is az ország legfontosabb exportpiaca az Európai Unión kívül, ráadásul a második legtöbb befektetés az USA-ból érkezik Magyarországra, több mint 1700 amerikai vállalat 105 ezer embernek ad munkát itthon.

Szárnyalás után mélyrepülés követte a Lyft tőzsdei bemutatkozását

A Lyft előző héten debütált a Nasdaqon, és rövid idő alatt több mint 20 százalékos pluszba kerültek a társaság papírjai. A részvényeket 72 dolláros áron vezették be, majd az emelkedés egészen 88,6 dollárig tartott, innen azonban megindult a profitrealizálás. Ettől függetlenül, az első kereskedési napon így is 8,3 százalékkal értékelődött fel az árfolyam a kibocsátási árhoz képest.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Ezután a héten folytatódott a lejtmenet: ekkor 12 százalékkal alacsonyabban zártak a részvények, és a fuvarmegosztó szolgáltatást kínáló cég papírjainak azóta sem sikerült magukra találniuk. A hirtelen kiábrándulás okai közül az egyik, hogy a befektetők egyelőre nem bíznak abban, hogy az emberek lemondanának az autó tulajdonjogáról, és inkább közösségi autómegosztó szolgáltatást választanának a jövőben.

A bankszövetség nélkül a magyar gazdaság sem lenne ilyen erős

Éppen 30 éve alakult meg a Magyar Bankszövetség, és az ennek apropójából rendezett konferencián elhangzott, hogy az erős és a fejlődéssel lépést tartó pénzügyi szektor fontos szereplője Magyarország gazdasági előrejutásának, a devizahitelek kivezetésével a bankrendszer egyik legnagyobb kockázata kikerült a bankok mérlegéből.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójaFotó: Tuba Zoltán - Origo

Csányi Sándor, OTP Bank elnök-vezérigazgatója is felszólalt, és azt mondta, hogy az elmúlt 30 év nagy tanulsága, hogy megfelelő szabályozás, kellő óvatosság és megalapozott szaktudás kell ahhoz, hogy a bankrendszer megfelelően és biztonságosan működjön.

Öt éve most alapították a legtöbb céget Magyarországon

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban. „A növekedés ugyan illeszkedik a tendenciába, de a mértéke már kimagaslónak számít” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 2019 első negyedévében azonban 10418 cég került törlésre, ami riasztó adat.

IllusztrációForrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson / Altopress/Sigrid Olsson

Az első negyedéves törlési értékek több mint 13 százalékkal haladják meg 2018 záró negyedévét, ami drasztikus emelkedésnek számít, mindezt úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. A törlések és alapítások ilyen arányú együttes növekedése arra utal, hogy a stabilitás még nem állt helyre a cégvilágban, a cégfluktuációs indexek rekordokat döntögetnek.

Ismét letartóztatták a Nissan volt vezérét

Újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség.

Carlos GhosnForrás: AFP/Yomiuri/Takehiko Suzuki

Az ügyészség – értesülések szerint – most a Nissan egy ománi márkakereskedőjének juttatott kifizetéseit vizsgálja annak gyanújával, hogy az összeg egy részét személyes célokra a Ghosn család egyik tagjának vállalatához irányították át. A vád szerint 2012 óta 3,5 milliárd jent (31 millió dollár) utaltak át célprémium címén a Ghosn kizárólagos rendelkezésére álló elnöki tartalékból az ománi márkakereskedőnek.

Fontos határidő jön a devizahiteleseknek

Március 31-ig a NET Zrt. 32.500 ügyfelének postázta azt a tájékoztató levelet, amely a visszavásárlás rendkívül kedvezményes feltételeit, konkrét összegét tartalmazza. Fontos, hogy mindenki meggyőződjön arról, hogy a tértivevényes levelet kézhez kapta. Akik valamilyen oknál fogva eddig esetleg nem kaptak értesítést, mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot a NET Zrt. ügyfélszolgálatával.

IllusztrációForrás: MTI/Illyés Tibor

A bérlőknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell nyilatkozniuk arról, hogy milyen konstrukcióban – egy összegben vagy részletvétel útján – szeretnék visszavásárolni otthonukat, esetleg továbbra is bérlők kívánnak maradni.

A brexitnél is nagyobb veszély fenyegeti a briteket

25 év múlva nem lesz elegendő víz Anglia lakosságának, ha a jelenlegi vízfelhasználási tendenciák folytatódnak. Sir James Bevant megítélése szerint a vízgazdálkodással foglalkozó cégek számára a legnagyobb működési kockázatot az éghajlatváltozás jelenti.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Alberto Pezzali

Az előrejelzések szerint ugyanis 2040-re annyira rossz lesz a helyzet, hogy a nyári napok több mint fele melegebb lesz, mint a 2003-as nagy hőhullám idején, ami rekordmagas hőmérsékletet és aszályt hozott országszerte. A britek ráadásul rengeteg vizet pazarolnak, emellett nőni fog a lakosság lélekszáma, és a nyári hónapokban a folyók akár 50-80 százalékkal is kevesebb vizet szállíthatnak.

A Gazprom profitja rekordszintre nőtt tavaly

A Gazprom tavalyi profitja rekordszintű volt tavaly, csaknem kilencszerese az egy évvel korábbinak. A gázipari holding orosz számviteli elvek alapján készített jelentésében az szerepelt, hogy a cég adózott eredménye 933,1 milliárd rubel (1 rubel=4,37 forint) volt tavaly a 2017. évi 100,298 milliárd rubel után.

IllusztrációForrás: AFP/Alexander Zobin

A Gazprom tavalyi bevétele a gázeladásból 28,2 százalékkal, 3.680 milliárd rubelre nőtt, teljes bevétele 20,1 százalékkal, 5,179 milliárd rubelre bővült.

Drágult a benzin és a gázolaj is

A Mol a héten kétszer is emelte a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A benziné összességében 15 forinttal, a gázolajé pedig 9 forinttal változott.

IllusztrációForrás: MTI/Marjai János

Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 392 forintra, a gázolajé 398 forintra nőtt.