Idén 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők

füge
Vágólapra másolva!
Idén mintegy ötven jogcímen 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Feldman Zsolt elmondta, hogy a támogatás például kompenzálja azokat a többletköltségeket, amelyek a szigorúbb előírások betartása miatt keletkeznek,

és jövedelempótlásként is szolgálnak, hogy ne szűnjenek meg a kisebb gazdaságok.

Az idei kiírásban változás többek között, hogy

új gyümölcskultúrákra - például füge, kivi - is kérhető támogatás,

továbbá az is, hogy a jogszerű földhasználattal kapcsolatos nyilatkozatot csak elektronikusan lehet intézni.

Idéntől a fügére is kérhető agrártámogatás Forrás: Shutterstock

A kérelem benyújtásakor a rendszer hibaüzenetekkel segíti a helyes kitöltést, ezzel évente több tízezer gazdát védenek meg a támogatás csökkenésétől.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy

a kérelmeket május 15-ig a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén kell benyújtani.

A kérelmeket a határidőt követően június 11-ig még be lehet nyújtani, ez esetben viszont a megállapított támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken.