Már egymástól csábítják el a munkaerőt a cégek a Kisalföldön

állásbörze, Műegyetem, BME
Budapest, 2009. április 8. Állást kereső fiatal az Ericsson Magyarország Kft. standjánál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéjén. A kétnapos börzén több mint kétezer állásajánlat és száznegyvenöt cég várja az álláskeresőket. MTI Fotó: Balaton József
Vágólapra másolva!
Továbbra is szakemberhiány van a régióban, ez a Széchenyi István Egyetemen tartott győri állásbörze tanulsága. A járműipari cégeknél egy pályakezdő akár 300 ezres nettó fizetést is megkaphat a cafeteriával együtt, azonban a kisebb településeken még mindig jelen van a munkanélküliség.
Vágólapra másolva!

„Egymástól szedik el a cégek a dolgozókat, tízezer forintok ráígérésével" - hangzott el a Széchenyi István Egyetem által rendezett 25. Győri Állásbörzén - írta a Kisalföld.hu. Ez a régió legnagyobb rendezvénye, amire már az ország minden részéből érkeznek kiállítók.

Az állásbörzén a cégek megerősítették a lapnak, hogy

jellemzően 10-12 százalékos béremelést kellett kigazdálkodniuk idén. Ez ráadásul nem is az Audi bértárgyalások eredménye,

hiszen az egyik megkérdezett szereplő szerint előre lehetett tudni, hogy a megye legnagyobb munkáltatójánál emelni kell a béreket.

Sokan a rokonaiknak, ismerőseiknek keresnek állást az állásbörzén (képünk illusztráció) Forrás: MTI/Balaton József

A másik kiadásnövelő tényező az országszerte tapasztalható ingatlanárak emelkedése, ami kihat az albérletárakra is.

Márpedig ezt a munkavállalóknak ki kell gazdálkodniuk a fizetésből, ezért csak jóval nagyobb fizetésért költöznek Győrbe, Sopronba, vagy akár a fővárosba.

Mindez egyelőre úgy tűnik, nem segít a kisebb települések lakosain. Aki zsákfaluban él, esetleg nincs megfelelő képzettsége, annak ma is nehéz elhelyezkednie. Sőt, sokaknak arra sincs pénzük, hogy elmenjenek az állásbörzére. Helyettük több egyetemista a rokonának, ismerősének keresett munkát a rendezvényen.

A lap azt írja, hogy egy némi gyakorlatot szerzett pályakezdő fizetése a járműiparban a cafetériát is beleszámítva elérheti a havi nettó 300 ezer forintot.

A teljes tudosítást a Kisalföld.hu oldalán olvashatják el.