Magyarország az unió legversenyképesebb országai közé kerülhet

ÉPÜLET üzem
Győr, 2015. november 27. Új megmunkáló gépsor a Rába Futómű Kft. győri üzemében 2015. november 27-én. Befejeződött a Rába Járműipari Holding Nyrt. mintegy 4 milliárd forintos, európai uniós és hazai forrásokat is felhasználó fejlesztése, amely a futómű- és a járműgyártó üzletágakat érintette, és ötven új munkahelyet teremtett. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legversenyképesebb országa között legyen, ehhez hozzájárul az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program (Efop) is, amely az egyik legnagyobb területet képviseli az uniós fejlesztések között - mondta Vitályos Eszter a Magyar Nemzetnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerint viszont még kérdés, hogy milyen mértékű támogatást kapunk a következő pénzügyi ciklusban Brüsszeltől. Akármilyen kompromisszumba nem megy bele a kormány - tette hozzá. 
Vágólapra másolva!

Az interjúban Vitályos Eszter elmondta, a humán fejlesztések területe a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kaphat a teljes pénzügyi kereten belül.

"A mostani ciklusban közel 981 milliárd forint áll az Efopban a rendelkezésünkre. Ha pedig optimistán számolunk, akkor az 1000-1100 milliárdot is elérhetjük" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy

a csaknem ezermilliárdból 663 milliárd forintot meghaladó összeget juttattak el a pályázatok nyerteseinek.

Példaként említette, hogy az iskolai lemorzsolódást szolgáló fejlesztésekre és a köznevelésre, valamint a mindenki számára elérhető felsőoktatás megteremtésére 350 milliárd forintot meghaladó összeget fordítottak.

A Magyarország rendelkezésére álló uniós források hatvan százalékát már kifizették Forrás: Shutterstock

Több mint 350 milliárd a szociális területre

A pénzből jut a nyelvvizsgához kötött felsőoktatási felvételi sikeres teljesítésének támogatására is, csakúgy, mint a digitális tananyagok és eszközhasználat fejlesztésére. A 2014-2020-as ciklusban a program teljes keretéből jelentős összeget, több mint 148 milliárd forintot fordítottak az egészségügyre - folytatta.

A szociális területre több mint 350 milliárd forint jutott.

Hatvan százalékon áll a kifizetés

A mostani uniós ciklus összes programjában megítélt támogatás hatvan százalékát már kifizették. Ezek elsősorban a munkanélküliség csökkentését, a gazdasági növekedést és a versenyképesség felpezsdítését segítették, hiszen ezek ösztönzik az innovációt, a képzést, az oktatást, ezáltal pedig a vállalkozások lendületet kapnak - mondta az államtitkár.

Az éllovas a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program, amely 1365 milliárd forintnyi kifizetéssel az első helyen áll

- tette hozzá.

Egyre több uniós forrás jut gazdaságfejlesztésre (illusztráció) Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A közlekedés hálózatának és infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló Integrált közlekedésfejlesztési operatív, illetve a Terület- és településfejlesztési operatív programban is meghaladták a kifizetések az ezermilliárdot. A szintén jelentős támogatási kerettel rendelkező Környezeti és energiahatékonysági programban pedig a 818 milliárdot. Így a kormány célkitűzései teljesülnek.

Hazánk a lehívott források arányával nemcsak a V4-csoport államai között, hanem a régió többi országával összevetve is a legjobb eredményt nyújtotta.

Nagyot javulhat az idősek ellátása

Vitályos Eszter szólt arról is, hogy az idősek esetében a kormány célja, hogy ők se a több száz férőhelyes szociális intézményi ellátásban részesüljenek, hanem a személyes gondoskodásra tennénk át a hangsúlyt.

A modell külföldi, amit ENSZ-egyezmények is szabályoznak.

Akármilyen kompromisszumba nem mennek bele

Az még kérdés, hogy milyen mértékű támogatást kapunk a következő pénzügyi ciklusban Brüsszeltől, mondta az interjúban Vitályos. Az biztos, hogy a költségvetés elfogadását semmiféle határidőhöz nem kívánják kötni. "Orbán Viktor miniszterelnök úr többször is hangsúlyozta: ha Magyarország számára kedvező döntés születik, és a támogatás összege elfogadható, akkor mindegy, hogy a régi vagy az új testület hozza meg a döntést, mi azt bármikor elfogadjuk" - mondta a lapnak az államtitkár, aki azt is hozzátette, hogy akármilyen kompromisszumba nem megy bele a kormány.