Hamarosan kizöldül a Budapest Bank

Budapest Bank
Budapest, 2015. július 2. A Budapest Bank Zrt. név felirata és emblémája a Rákoskeresztúri Fiók épületének homlokzatán, a főváros XVII. kerületében, a Pesti úton. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Környezetvédelemmel erősíti vállalati felelősségvállalási tevékenységét a Budapest Bank: együttműködve a WWF Magyarországgal felméri ökológiai lábnyomát, valamint új, „ökoszolgáltatásokkal" is megjelenik a piacon. „Zöld" pályázatot indít a bank Jövőért Álmodók néven, amely környezettudatos, fenntartható projektötletek megvalósítását támogatja. A pályázatra már lehet is jelentkezni.
Vágólapra másolva!

Mától várja a Budapest Bank az innovatív ötleteket a Jövőért Álmodók pályázatára, amelyet magánszemélyek, civil szervezetek és vállalkozások részére hirdetett meg.

A pályázat célja, hogy olyan példaértékű kezdeményezéseket támogasson, amelyek valós környezeti problémákra nyújtanak érdemi megoldásokat.

A bank két kategóriában, a szakmai zsűri értékelése és a közönség online szavazatai alapján ítél oda 1-1 millió forintot két pályázat megvalósítására. A kiírásra 2019. június 19-ig lehet online jelentkezni a Jövőértálmodok.hu weboldalon. A bank a mozikban, illetve a közösségi médiában hívja fel a figyelmet a pályázatra.

A Budapest Bank több évtizedes hagyományra épülő, példamutató vállalati felelősségvállalásával évről évre számos elismerést, díjat érdemelt ki.

A környezetvédelmi elkötelezettség mostantól kiemelt fenntarthatósági témái között szerepel.

Számos eredményt felmutathat a bank az energiagazdálkodás terén, és hangsúlyosan teret adott a munkatársi kezdeményezéseknek. 2011-ben indult el a Zöld Iroda banki munkatársi kezdeményezés, amely aktívan formálja a vállalati kultúrát, a környezettudatos munkahely kialakítását és fejlesztését.

Egyre "zöldebb" lesz a Budapest Bank Forrás: MTI/Jászai Csaba

Környezetvédelmi szerepvállalását erősítve a Budapest Bank együttműködik a WWF Magyarországgal: a természetvédelmi világszervezet hazai szakemberei felmérik a hitelintézet ökológiai lábnyomát, majd az eredmények ismeretében a bank szakemberekkel közösen önkéntes vállalásokat dolgoz ki az ökológiai lábnyomának további csökkentéséhez.

A Budapest Bank új „ökoszolgáltatásokkal" is bővíti kínálatát a lakosság környezetvédelmi beruházásainak támogatása érdekében.

Új konstrukcióit otthonok energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. Emellett a bank áprilisban indította új „zöld" autófinanszírozási megoldását, amely az alacsonyabb környezetterhelésű gépjárművek vásárlásához kedvezményes finanszírozást biztosít

magánszemélyek és vállalkozások számára. Nem mellékesen az autóhitel-igénylés is papírmentes, környezetbarát, online alapú.