Újabb légitársaságnál van sztrájk

2019.04.29. 11:28

Újabb közel 600 járatot volt kénytelen törölni a skandináv légitársaság (Scandinavian Airlines - SAS) vasárnap a harmadik napja zajló pilótasztrájk miatt, a járattörlések következtében a hét végén a SAS mintegy 170 ezer utasa nem tudott útra kelni. A Budapestre érkező és innen induló járatokat azonban egyelőre nem érinti a munkabeszüntetés.

Dánia, Norvégia és Svédország vezető légitársasága vasárnap további járattörléseket jelentett be, miután nem sikerült felújítani a felek között egy új kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokat. A tervek szerint hétfőn és kedden újabb 1213 járat esik majd ki, ami mintegy 110 ezer utast érint.A munkabeszüntetés pénteken kezdődött, azt követően, hogy kudarcot vallottak a bértárgyalások a három ország pilótáinak 95 százalékát képviselő szakszervezettel (SAS Pilot Group).

Forrás: AFP/Ole Berg-Rusten

Vasárnapi közleményében a SAS "mélységes sajnálatát" fejezte ki a hazai, európai és interkontinentális járatainak utasait egyaránt sújtó kellemetlenségek miatt. Egyúttal hangsúlyozták, hogy készek a tárgyalások folytatására, a pilóták követeléseit ugyanakkor túlzónak minősítették, hangsúlyozva, hogy ezek teljesítése nagyon kedvezőtlen következményekkel járna a légitársaság számára.