Csúnyán mellényúlt az amerikai bank a közösségi médiában

2019.04.30. 13:01

A J.P. Morgan Chase Bank nemrég olyan bejegyzést tett közzé twitter falán, amiben gúnyolódott azokon, akik nem tudnak félretenni fizetésükből, mivel kávéra vagy taxira költenek inkább – írja a Business Insider.

A hét elején az amerikai nagybank saját Twitter falára írt bejegyzést, amit hétfői motivációra keresztelt, és amiben gúnyolódik azokon, akik kávét vagy készételt vesznek, vagy taxit használnak ahelyett, hogy megtakarítanának.

A bejegyzést húsz perccel a közzététel után törölték, de még így is rengetegen fejezték ki nemtetszésüket a szöveg miatt.

A válaszolók közül többen nehezményezték, hogy míg a bank vezérigazgatója 29 millió dollárt (8,3 milliárd forint) keres évente, addig a dolgozók minimálbérhez közeli fizetést kapnak.

Míg számos hozzászóló egyszerűen úgy döntött, hogy bankot vált.

JPMorgan Chase épületeForrás: Imaginechina/dycj - Imaginechina/Dycj

Többen utaltak arra is, hogy a Chase 12 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott a szövetségi kormánytól a 2008-as pénzügyi válság idején, amit a következő évben kamatostul visszafizettek.

A bank nem válaszolt az újságírók megkeresésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK