Most már biztos: a jövő divattrendje a halbőrről szól

Victorian Foods, Kenya, halbőr, ruha
Vágólapra másolva!
Európa egyetlen halbőrfeldolgozója, egy izlandi cég környezetbarát módon állít elő halbőrt, amelyből a klasszikus tehénbőrnél erősebb bőrtermékek készíthetők. A halbőr-kereskedelem jelenleg a globális bőrkereskedelem mindössze 1 százalékát teszi ki, de a jövőben ennek aránya nőni fog.
Vágólapra másolva!

„Az első 200 alkalommal csak büdös halleveseket készítettük” – idézi fel a kezdetet a BBC-nek Steinunn Gunnsteinsdóttir, az izlandi Atlantic Leather cég értékesítési vezetője.

A vállalat jelenleg az egyetlen Európában, amely halbőrcserző műhellyel rendelkezik. Izland északi partján 1994 óta dolgozzák fel a lazac, a sügér, a tőkehal és a farkashal bőrét.

A barnítási folyamat három-négy hétig tart, és 19 alkalmazott közel egy tonna halbőrt állít elő havonta.

– mondja Gunnsteinsdóttir asszony, aki az alapítók lánya.

A cég az összes halat fenntartható állományokból kapja meg, izlandi, norvég és feröer-szigeteki halászflottáktól.

A halbőr barnítási folyamata a klasszikus tehénbőripar eljárásával szemben a lehető leginkább környezetbarát.

Halbőrből készült táska (a kenyai Victorian Foods terméke) Forrás: Victorian Foods

Az eljáráshoz az Izlandon elterjedt geotermikus energiát használják. A cég speciális gyártósora lehetővé teszi, hogy gyártás során minden egyes vízcseppet nyolc-kilencszer használjanak fel.

Az Atlantic Leather természetes, nem szennyező festékeket használ. A bőr ára halfajonként változik, de például a lazacbőrből 12 dollárba (nagyjából 3500 forintba) kerül egy négyzetméter.

A vállalat a Jimmy Choo, a Dior és a Ferragamo cégeknek, vagyis a legjobb európai divatházaknak szállít termékeiből. Gunnsteinsdóttir szerint téves elképzelés, hogy a hal bőrének finomnak és könnyednek kell lennie. „A halbőr valójában kilencszer erősebb, mint a hasonló vastagságú bárány- vagy tehénbőr” – mondja. „Ez azért van, mert a halbőr rostjai keresztbe is kiterjednek, nemcsak egy irányba. Ez sokkal tartósabb bőrt jelent azon termékeknél, amelyeknek igazán erősnek kell lenniük, mint a cipők, övek és táskák.”

A halbőr jelenleg a teljes bőrértékesítés kevesebb mint 1 százalékát teszi ki.

A halbőr iránti fokozódó érdeklődés csökkentheti a veszélyeztetett kígyó- és alligátorfajok bőrtermékei iránti keresletet. Sőt, a halbőr használatának elterjedése hosszabb távon csökkentheti a tehénbőr felhasználását is.

A tehénbőripar azonban kapcsolatban áll a marhahús iránti folyamatos kereslettel. A világ marhahúsfogyasztása miatt becslések szerint évente 10 millió tonna bőrt már így sem használnak fel, hanem hulladék lesz belőle.

A környezetszennyező metánkibocsátással járó tehéntartás képviselői az utóbbi években világszerte erőfeszítéseket tettek a termelési folyamatok javítására. Ezt tovább ösztönözheti a halbőr terjedése, például azért is, mert a Leather Working Group szervezet, amelynek tagjai az Adidas, a Nike és a Primark, 2005 óta a környezetbarát megoldásokat támogatja.

Izlandtól mintegy 8 500 kilométerre egy kenyai cég, a Victorian Foods is készít hasonló bőrárukat halbőrből.

Forrás: BBC.com