Elindult a V4-es piacra fókuszáló idei magyar startup program

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
A V4 Startup Force célja, hogy lendületet adjon a cseh, lengyel, magyar és szlovák startupok nemzetközi terjeszkedésének és régiós kapcsolataik erősítésének. Ezzel is megalapozva, hogy a legtehetségesebb cégalapítók itt építsék ki, és hosszú távon is a térségben tartsák innovációs tevékenységüket. A V4 Startup Force program fő támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap.
Vágólapra másolva!

A négy közép-európai országot tömörítő Visegrádi Csoport a kontinens legdinamikusabban növekvő gazdasági térsége.

A most induló programba jelentkező startupok közül a legjobb négy – országonként egy-egy – nyertes csapat májusban intenzív vállalkozásfejlesztésen vesz részt.

A V4 Startup Force évről évre összeköti a visegrádi országok startup világát, mentorálást adva az új vállalkozói ötletekhez (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

– mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője a V4 Startup Force nyitórendezvényén.

Dávid F. Andor, a Visegrádi Alap ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ,,a Visegrádi Alap feladata a tagországok közötti szinergiák megmutatása és kiaknázása, többek között, a vállalkozásfejlesztés révén. Ennek kiváló példája, a most induló program, amely a startupok önálló fejlődését és az együttműködési lehetőségek feltárását is lehetővé teszi."

A programban résztvevő startupok:

  • A cseh Whalebone kiberbiztonsági megoldása fertőzött weboldalaktól és rosszindulatú szoftverektől védi a hálózatokat
  • A lengyel Renderro nagy tárhellyel és jelentős teljesítménnyel rendelkező felhőalapú munkateret biztosít animáció- és filmkészítőknek, grafikusoknak, mérnököknek és építészeknek
  • Ugyancsak szoftveres megoldásokat kínál a magyar H4, ipari, gyártó vállalatok audit és minőségbiztosítási területein alkalmazhatóan
  • A szlovák Virtual Everything virtuális és kiterjesztett valóságot használó megoldásokat kínál vállalatoknak, a sales, a marketing, a termékfejlesztési és a munkavállalói továbbképzési tevékenységet támogatva

A program május 6-án, Budapesten indult, amelyet 10 napos körút követ a további három visegrádi fővárosba, ahol a helyi üzleti és startup ökoszisztéma képviselőivel találkoznak a startupok.

Kiváló mentorok közreműködnek a csapatok fejlesztésében és a startupok a térség vezető nagyvállalatainak is bemutatkozhatnak.

Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével és partnerei, a cseh UP21, a lengyel MIT Enterprise Forum CEE és a szlovák CAMPUS közreműködésével valósul meg.