Fontos a magyar vasút versenyhelyzetének erősítése

ÉPÜLET épületrész FOTÓ FOTÓTÉMA Keleti pályaudvar KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személykocsi tükröződés vonat
Budapest, 2015. március 18. Az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt vasúti személykocsik a Keleti pályaudvaron 2015. március 18-án. A MÁV-Start 55, 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsit vásárolt az ÖBB-től miután az áttért 160-200 kilométeres óránkénti sebességre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A kormány közlekedéspolitikájában kiemelten kezeli a magyar vasút versenyhelyzetének erősítését - mondta Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Hangsúlyozta:

Fontos, hogy a magyar vasút bekötése a nemzetközi hálózatba erőteljesebb legyen.
Az Európai Bizottság a 2021-2027-es időszak költségvetési javaslatában kevesebb forrást szán a közlekedésre a Kohéziós Alapból, az Európai Hálózat-finanszírozási Eszközből (CEF) és az Európai Regionális Fejlesztési Alapból egyaránt, mint az előző ciklusban. Tóth Péter jelezte:

Elmondása szerint várható az is, hogy a közösségi közlekedési eszközbeszerzést korlátozottan támogatják majd a következő uniós költségvetési időszakban, a tervek szerint az adott operatív programból 9 százalékot lehet majd erre a célra fordítani.

. Forrás: MÁV

Az ITM helyettes államtitkára szerint

a fejlesztési igény jóval meghaladja majd a várható uniós lehetőségeket, ezért jól kidolgozott projektekre lesz szükség, és a vasútnál is a közúthoz hasonlóan hazai forrást is biztosítani kell a beruházásokhoz.

Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a Visegrádi országok az európai gazdasági fejlődés motorjává váltak, ennek fenntartásához olyan infrastruktúra-fejlesztéseket kell végrehajtani, amelyek biztosítják a régiók összekötését, a határon átnyúló közlekedési kapcsolatot, csökkentik az eljutási időt a térségben. A KKM helyettes államtitkára rámutatott:

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Schneller Domonkos, a miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a fővárosi vasúti infrastruktúra alulhasznosított, a pályaudvarok állapota nem megfelelő.

- mondta a miniszterelnökség helyettes államtitkára, aki a megoldandó feladatok között említette a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a belváros közötti kötöttpályás közlekedés megteremtését.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság 2030-ig készített stratégiáját mutatta be, amelyet még egyeztetnek a szaktárcával. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte:

Ezek között említette a késések csökkentését, a utasok számának növelését, az állomások felújítását. A vasúti infrastruktúrát "egyenszilárdságúvá kell tenni" a szolgáltatás színvonalának emelésével.