Folytatódott az exportnövekedés

2019.05.09. 11:18

Márciusban az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi aktívum 677 millió euró volt, 21 millió euróval kevesebb a tavaly márciusinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első negyedévben 5,9 százalékkal nőtt az export és 7,5 százalékkal az import, az exporttöbblet 260 millió euróval csökkent a múlt év azonos időszakával összevetve, és 1,886 milliárd eurót tett ki.

A KSH közlése szerint március hónapban:

  • A kivitel értéke 9,7 milliárd eurót (3059 milliárd forintot), a behozatalé 9,0 milliárd eurót (2846 milliárd forintot) tett ki.
  • A termék-külkereskedelmi többlet 677 millió euró (213 milliárd forint) volt.
  • A kivitel 82, a behozatal 75 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

A külkereskedelmi többlet csökkenésének mértéke lényegesen elmaradt az előző negyedévekhez képest, így az idei első negyedévben jóval kisebb mértékben volt befolyással a GDP növekedésére, ami szintén hozzájárulhatott az első negyedéves GDP érdemi élénküléséhez – jelzi Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatokat értékelve.

Az import gyors növekedése továbbra is a beruházások és a fogyasztás robosztus dinamikáját tükrözik, ugyanakkor az egy évvel ezelőttihez képest alacsonyabb olajárak valamelyest javíthatták a cserearányokat az energiahordozók importárának mérséklődésének köszönhetően.

IllusztrációForrás: Pixabay

A kifejezetten romló európai és nemzetközi konjunktúra ellenére az export élénkülése pedig a jobb kapacitáskihasználtságot, valamint új kapacitások üzembe helyezését tükrözi. Tavaly összesen 4,3 százalékkal nőtt az export, míg 6,9 százalékkal nőtt az import, ennek hatására a külkereskedelmi többlet 2,037 milliárd euróval 6,04 milliárd euróra csökkent.

A következő években újra emelkedhet a külkereskedelem többlete, 2021-től az új Mercedes-gyár tervezett üzembe helyezése miatt akár erőteljesebben is. A tartósan magas külkereskedelmi többletnek köszönhetően a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is tartósan többletet mutathat.

Ez hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez, 2020 végére pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat, amit az uniós forráslehívások gyorsulása is támogat. Ezek a folyamatok pedig a forintnak tartós támaszt adnak, így az év végére, valamint jövőre a forint erősödésére számítunk – írja az elemző.