A németek azonnali hatállyal betiltanák a műanyag zacskókat

műanyagzacskó
A műanyagzacskók okozta környezetszennyezés komoly problémát jelent világszerte
Vágólapra másolva!
Az egyszer használatos műanyag zacskók azonnali betiltását sürgeti a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.
Vágólapra másolva!

"Ami Ruandának, Kenyának és Ugandának sikerült, azt nekünk is el kell érnünk" – utalt Gerd Müller az egyre több afrikai országban bevezetett műanyagzacskó-használati tilalomra az Augsburger Allgemeine című lap honlapján pénteken ismertetett nyilatkozatában.

Illusztráció Forrás: Inhabitat

– tette hozzá.

A miniszter kezdeményezésére megalakult a Prevent (megakadályozni) elnevezésű nemzetközi szövetség.

A csaknem harminc vállalat, kutatóintézet, természetvédő szervezet és kormány, köztük a Coca-Cola, a Nestlé, a Természetvédelmi Világalap (WWF), és Indonézia és Ghána kormányának összefogásával alakított szövetség legfőbb célja, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen.

Ezért igyekeznek kifejleszteni új, intelligens és nyersanyag-takarékos csomagolási eljárásokat, és megoldásokat arra, hogy a mégiscsak keletkező hulladékot helyben és minél nagyobb mértékben újrahasznosítsák, a maradékot pedig úgy helyezzék el, hogy ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a természeti környezetet.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Gerd Müller szerint mindebben fontos szerepe lehet a német technológiának, és az új fejlesztések révén a világ számos országában új munkahelyek jöhetnek létre.

A miniszter reméli, hogy rövidesen további partnerek is csatlakoznak a szövetséghez.

Az összefogásra nagy szükség van, mert ha nem történik változás, "eláraszt minket a szemét".

A hulladék keletkezése az éghajlatváltozás jelentőségéhez fogható, az emberiség túlélését meghatározó globális probléma

– emelte ki a német miniszter, rámutatva, hogy a most évi 10 milliárd tonnára tehető hulladéktermelés 70 százalékkal növekedhet az évszázad közepéig, mert a kevésbé fejlett országok egyre inkább felzárkóznak a Nyugathoz.

A tengerekben, óceánokban lebegő műanyagtömeg pedig akár a jelenlegi tízszeresére is nőhet, és 2050-re meghaladhatja a halállomány tömegét.

Tovább növeli a bajt, hogy kétmilliárd ember olyan területen él, ahol egyáltalán nincsen hulladékgazdálkodás, ami azt mutatja, hogy ez a globális probléma is a legszegényebbeket sújtja a leginkább – mondta Gerd Müller.