Új, ingyenes szolgáltatást indít az Aldi

2019.05.10. 12:03

Elindult a hálózat kiépítése, miután Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az Aldi és az E.ON együttműködésében alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc tavalyi megállapodása értelmében 123 magyarországi Aldi parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

2018-ban Magyarországon 1.284 elektromos autót helyeztek forgalomba, ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttesen, sőt négyszer annyi, mint ahány elektromos autót például Szlovákiában üzembe helyeztek. Elektromos autóból hazánkban jelenleg Budapesten és a környező településeken üzemel a legtöbb, a környezetkímélő járművek elterjedésének egyik akadálya a hézagos töltőállomás-hálózat, ami most megváltozhat, ugyanis az E.ON és az Aldi egységes, országos elektromosautó-töltő állomás hálózatot épít ki. Jelenleg 75 településen működik Aldi üzlet, és a legtöbbjüknél lesz töltőoszlop. Ez összesen 360 új elektromosautó-töltő pontot jelent, és egyben óriási ugrást az országos lefedettségben.

A három nyíregyházi Aldi áruháznál 5 darab AC és 1 DC töltőoszlopot állítottak fel, összesen 12 töltési ponttal. A következő hónapokban további 120 Aldinál alakít ki töltőket az E.ON, üzletenként egy vagy két töltőoszloppal, tehát 2 vagy 4 töltési ponttal. A sorban következő városok: Szolnok, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Sopron. Ez a nyár közepéig további 10 töltőoszlopot jelent, melyek fele a tervek szerint 25 kW teljesítményű DC töltő lesz, igazodva az adott Aldi áruház településen belüli elhelyezkedéséhez, a vásárlók igényeihez és a helyben már elérhető elektromosautó-töltési lehetőségekhez.

Tóth Béla, az E.ON Hungária igazgatósági tagja és Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója NyíregyházánForrás: Fejes Márton - TriLiteFotoStudio/Fejes Márton

„Egy bevásárlás az Aldiban olyan alkalom, amikor az elektromos autót megfelelő szintre lehet tölteni a további úthoz anélkül, hogy erre külön időt kellene szánni. Dolgozunk annak a rendszernek a kialakításán is, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja, a szolgáltatást csomagban kínálva, kedvezményes szolgáltatási díjjal, hűségakciókkal” – mondta Tóth Béla, az E.ON Hungária igazgatósági tagja.

Nyíregyházi elektromos autótöltők az Aldi áruházaknál

Kállói út 16/C. - 2 db 22 kW teljesítményű AC töltő

Pazonyi út 40. – 2 db 22 kW teljesítményű AC töltő

Törzs utca 2. - 1 db 22 kW teljesítményű AC és 1 db 25 kW teljesítményű DC töltő

„Működésünk során felelősséget vállalunk az élhető környezetért és a társadalomért, éppen ezért számos lépéssel csökkentjük bolygónk terhelését. Az E.ON-nal közösen megvalósított országos elektromosautó-töltő hálózat is ennek a folyamatnak része, hiszen nem csupán egyszerű és kényelmes töltési lehetőséget biztosítunk, hanem a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkenése az egész magyar társadalom számára előnyös” – tette hozzá Bernhard Haider, az Aldi Magyarország  ügyvezető igazgatója.

Az E.ON már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat, nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről, és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is. A 2018 nyarán Budapesten elindult, azóta jelentősen bővített blinkee.city elektromosrobogó-megosztó szolgáltatás támogatása jelentős lépés volt az elektromos közlekedésre ösztönző úton, emellett az energiavállalat elektromosautóflotta-szolgáltatást is nyújt. Az E.ON és az Aldi is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Az Aldi számos lépéssel csökkenti szén-dioxid-lábnyomát, hiszen 2017 óta mind a biatorbágyi 52.000 négyzetméteres logisztikai központjának, mind pedig valamennyi magyarországi üzletének teljes áramszolgáltatását Magyarországon előállított zöldárammal biztosítja, és így nagyságrendileg 12.000 tonnával mérsékli CO2-kibocsátását. A vállalat 2025-re a saját márkás termékek esetében 100 százalékban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni.