Alaptalan pletykákra gyengült a forint

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Elég gyenge hetet zártak pénteken az amerikai börzék és a negatív hangulat átragadt a budapesti értéktőzsdére is. Hét hónapos mélypontra gyengült a forint annak ellenére, hogy a GDP növekedése 19 éves csúcsra futott - emeli ki a Takarékbank heti értékpapír- és pénzpiaci összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Hétfőn világszerte zuhantak a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódása miatt, mivel Kína 60 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetett ki vámot válaszul az amerikai vámemelésekre. Az európai indexek zuhanását az autószektor, az amerikaiakét a chipgyártók és a nagy ipari cégek vezették.

Kamatcsökkentés jöhet Amerikában?

Megijesztette a befektetőket az is, hogy az amerikai 10 éves hozam ismét a 3 éves alá csúszott, felerősítve a recessziós félelmeket;

az amerikai határidős kamatlábak már 70 százalékos valószínűséggel árazzák a Fed idei kamatcsökkentését.

A hét közepén előbb korrigáltak a piacok, majd csütörtökön komolyabb eséssel indult a kereskedés az európai és az amerikai tőzsdéken a vártnál gyengébb amerikai és kínai kiskereskedelmi és ipari adatokat követően.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke Forrás: AFP/Chris Kleponis

Azonban jelentős fordulatot hozott, hogy több forrás szerint Donald Trump hat hónappal elhalasztja az importautók és alkatrészek vámemelését, emellett Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter bejelentette: hamarosan Pekingbe utazik, hogy folytassa a kereskedelmi tárgyalásokat.

A hét második felében döntően egyedi részvényhírek hatására nagyot emelkedtek az európai és az amerikai tőzsdék, noha eleinte kedvezőtlen volt a hangulat, miután az amerikai kormány szigorította a Huawei elleni szankciókat.

Lesznek autóvámok, vagy mégsem?

Az európai részvények emelkedését a Thyssenkrupp vezette, mivel kiderült: a finn Kone ajánlatot tehet a felvonó üzletágának megvásárlására. A tengerentúlon pedig a Cisco és a Walmart vártnál jobb eredményei adtak lökést az indexeknek.

Az emelkedést támogatták a várakozásoknál nagyobb volumenű új lakásépítések, valamint az is, hogy a vártnál kevesebb új munkanélküli kérelmet nyújtottak be. A kedvező hangulat hatására emelkedtek az amerikai hozamok, ami a bankrészvényeket húzta feljebb.

A New York-i tőzsde (NYSE) Forrás: AFP/Getty Images/Drew Angerer

A hetet végül -0,7 és -1,3 százalék közötti csökkenéssel fejezték be az amerikai indexek. A német DAX 1,5, a londoni FTSE 2, az milánói börze pedig 1,1 százalékos plusszal zárta a hetet.

A hazai tőzsde vezető indexe 2,9 százalékos veszített az értékéből, a vezető papírok ármozgása pedig elég nagy szórást mutatott, hiszen -7,5 és +1,1 százalék között zárták a kereskedést.

A hét közepén a romló hangulatban gyengült az euró, de az autókra kivetendő vámok elhalasztásának hírére visszaerősödött a közös európai valuta.

Alaptalan pletykák miatt hét hónapos mélypontra gyengült a forint annak ellenére, hogy a hazai GDP növekedése 19 éves csúcsot elérve, 5,3 százalékos növekedéssel a leggyorsabb volt az Európai Unióban.

Azonban az autóvámok elhalasztásának hírére nagyrészt visszaerősödött a hazai fizetőeszköz.

A Budapesti Értéktőzsde Fotó: Szabó Gábor - Origo

Salvini ismét kritizálta az EU-t

Csütörtökön a kedvező amerikai adatok hatására erősödött a dollár a főbb devizákkal szemben, míg az eurót gyengítette, hogy Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes ismét bírálta az EU költségvetési szabályrendszerét.

Ezt leszámítva a hét egészében nem történtek érdemi fejlemények a piacon, kizárólag a kereskedelmi háborúval kapcsolatos megszólalások mozgatták a piacokat átmenetileg, így igencsak rövid hétnek tekinthető a mögöttünk álló 5 napnyi kereskedés.

Az EUR/USD végül 0,7 százalékkal mozdult el lefelé a múlt hét folyamán, többek között azért, mert az európai gazdaság egyre gyengébb számokat produkál hónapról-hónapra, míg az USA ennek az ellenkezőjét.

A hazai fizetőeszköz heti teljesítményét a dollárral szemben 1,4, az euróval szemben pedig 0,9 százalékos gyengülés jellemezte. A nemzetközi hangulat romlásával párhuzamosan általánosságban szenvedtek a feltörekvő devizák.