A pénzügyi állásokat is fenyegetik a robotok

2019.05.22. 21:01

A pénzügyi szektor sem fogja megúszni a technológiai átalakulást a következő évtizedekben – derül ki egy friss jelentésből. Az iparágban ugyanis legalább 400 ezer álláshely tűnhet el 2030-ra, a legnagyobb csapást pedig a befektetési szektor szenvedheti el.

A globális tőkepiacokon dolgozók száma majdnem az ötödével csökkenhet a következő évtizedben, ahogy a mesterséges intelligencia és az automatizáció újabb hulláma eléri az iparágat – derül ki az Opimas tanácsadócég kutatásából.

Ez azt jelentené, hogy

a tőkepiacokon működő intézmények dolgozói létszáma 2030-ra legalább 400 ezer fővel fog csökkenni, de a hatás fölfelé igen bizonytalan, mivel az Opimas szerint akár az 1,7 milliót is elérheti a megszűnő munkahelyek száma. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a legnagyobb csapást a befektetési szektor szenvedheti majd el.

Alapvető fordulat

A mostani előrejelzés arra utal, hogy a következő évtizedben alapvető fordulat jöhet a globális pénzügyi szektorban. Az elmúlt 10 évben ugyanis az iparág igyekezett kilábalni a 2008-as válságból, aminek következtében durván 190 ezer embert vettek föl a szektorban. Ráadásul úgy történt mindez, hogy a pénzügyi cégek profitjai egyre nagyobb szorításba is kerültek.

Mindazonáltal a jelentés hangsúlyozza, hogy a technológiai átalakulásnak számos pozitív hatása is lehet a pénzügyi cégek számára. Ezek közé tartozik a hatékonyság növelése, különösen az eddig alulteljesítő üzletágakban.

Egyes területekre lebontva az adatokat, az Opimas úgy számol, hogy 157 ezer álláshely tűnhet el csak az eszközkezelői szektorból 2030-ra. Itt a kulcs a mesterséges intelligencia és a gépek tanulásának folyamatos fejlődése, aminek következtében a számítógépek egyre jobb befektetési döntéseket hoznak majd – hatalmas adatmennyiség feldolgozása mellett.

A pénzügyi szektor sem ússza meg a technológiai változások hatásaitForrás: KTS / Science Photo Library

A konkrét kereskedőknél már időigényesebb a költség/jövedelem megtérülés, így ezen a területen az Opimas csak 97 ezer álláshely megszűnésére számít a következő évtizedben.

A legnagyobb biztonságban a hagyományos befektetési banki szakmák vannak, különösen a vállalati felvásárlási és összeolvadási tanácsadás. Ezen a területen ugyanis nagy szükség van a közvetlen emberi kapcsolatokra, azonban az adatgyűjtés és adatelemzés terén itt is egyre jobban állhat át a szektor a fejlett technológiai megoldásokra. Ennek következtében az Opimas úgy jósolt, hogy ezen a területen nagyjából 8 ezer álláshely tűnhet el.

Harc a tehetségekért

Mindazonáltal az éremnek van egy másik oldala is. A technológiai fejlődés ugyanis megköveteli a technológiai szakemberek nagyobb létszámú alkalmazását, vagyis mintegy 66 ezer álláshely jöhet létre a pénzügyi szektorban ilyen pozíciókban. Ez a folyamat viszont egyre jobban kiélezi majd a tehetségekért folytatott harcot a pénzügyi társaságok és a technológiai cégek között.

A mesterséges intelligenciával, adat-tudományokkal, valamint kiberbiztonsággal foglalkozó szakemberek ugyanis tipikusan technológiai vállalatoknál dolgoznak, azonban már manapság is tapasztalható, hogy korábban példa nélküli arányban lépnek be a pénzügyi szektorba. Az elemzés készítői külön kiemelték, hogy idén januárban az amerikai és európai bankok meghirdetett állásai között már 35 százalék volt a specifikusan technológiai pozíciók aránya. Következésképpen jól látszik, hogy a folyamat már beindult.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK