Újabb óriásberuházások, új állampapír és kedvező OECD-prognózis

2019.05.26. 12:23

Fontos tájékoztatás érkezett arról, hogy vénykötelessé tesznek több, széles körben alkalmazott, eddig recept nélkül kiváltható gyógyszert, és kiderült az is, a villanyszámla körül sem marad minden a régiben. A héten is érkeztek új beruházásokról hírek, míg a nemzetközi színtéren idén is kihirdették, melyik a világ legértékesebb márkája. Vevő akadt egy nagy kozmetikai világcégre, és a héten dőlt el az is, nem menekül meg a csődtől egy ismert brit séf étteremlánca. Heti gazdasági összefoglaló.

Vényköteles lesz több fájdalomcsillapító

Újabb fájdalomcsillapítókat vonnak be a vényköteles körbe. A patikusok sem ismerik pontosan az érintett gyógyszerek körét és a módosítás idejét – mondta Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója. Csak azok a készítmények lesznek receptre felírhatók, amelyeknél a biztonságos napi dózis nem haladja meg az 1200 milligramm ibuprofént, illetve a 600 milligramm dexibuprofént.

IllusztrációForrás: Science Photo Library/TEK IMAGE/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Tek Image/Science Photo Library

Ugyanakkor az még nem derült ki, pontosan mely készítményeket érint a módosítás. Egyelőre még nem tudni, hogy mikortól és mely, ibuproféntartalmú készítmények lesznek vénykötelesek a jövőben a hazai patikákban – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Komoly változások jöhetnek idehaza a villanyóráknál

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) dolgozik az úgynevezett okosmérés háztartási alkalmazásának megvalósításán, amellyel a mostaninál jóval kedvezőbb tarifák is elérhetők lesznek – mondta Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár. Úgy fogalmazott: a kormány elkötelezett az energiafogyasztók terheinek csökkentésében, a szolgáltatókkal együttműködve sikerült elérni, hogy a magyarországi háztartásokban a villamos energia ára Európában az egyik legalacsonyabb. Elmondta azt is, a kormány ösztönzi és támogatja a megújuló energia- és a napelemesenergia-termelést, valamint a villamos meghajtású járművek üzembe állítását. Ismertette azt is: a tavaly év végén elfogadott törvénymódosítás lehetőséget ad arra, hogy a villanyóra adatait mobiltelefonnal készített fotón is beküldhetik a fogyasztók az erre fejlesztett applikáción keresztül.

IllusztrációForrás: MTI/Kovács Tamás

Megvásárolják az Avont

A brazil kozmetikai csoport, a Natura – amelyé a Body Shop és az Aesop márka is – nemrég jelentette be, hogy felvásárolja az Egyesült Királyságban működő, közvetlen értékesítési modellel is dolgozó céget. A mintegy 2 milliárd dolláros ajánlat azt jelenti, hogy a Natura részvényesei az összevont társaság 76 százalékát birtokolják majd, így az éves bevétel meghaladja a 10 milliárd dollárt. A felvásárlással a világ negyedik legnagyobb kozmetikai cége jön létre.

Hatalmas beruházásokra készülnek francia cégek

Francia gyógyszer- és autóipari vállalatok 40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra a csütörtöki üzleti találkozásokon kötött megállapodások értelmében – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozta Párizsból, ahol az OECD miniszteri értekezlete alatt francia gyógyszer- és autógyártó cégekkel tárgyalt. A miniszter hangsúlyozta: a gyógyszer- és autóipar kulcsszerepet játszik a magyar gazdaság új dimenzióba lépése szempontjából, ezek azok az iparágak, amelyek Magyarországon a leginkább vezénylik a modern, új világgazdasági korszakra történő átállást. Magyarország a világon a 19. legnagyobb gyógyszeripari exportőr, az autóipar tekintetében a 20. legnagyobb exporttal rendelkezik, ami különösen jelentős azt figyelembe véve, hogy a lakosság száma alapján a 92. helyen áll a világranglistán.

Kiderült, melyik a világ legértékesebb márkája

A Forbes legértékesebb márkákat rangsoroló (Most Valuable Brands) 100-as listáján az első helyen szerepel idén az Apple. Márkaértéke 205,5 milliárd dollár, 12 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

A második helyen a Google (167,7 milliárd dollár, +27 százalék) áll, a harmadikon pedig a Microsoft (125,3 milliárd dollár, +20 százalék). A lista negyedik helyén az Amazon található 97 milliárd dollárral, ami 37 százalék növekedés tavalyhoz képest.

Többmilliárdos beruházás valósul meg Gyöngyösön

Nagyberuházását jelentett be az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. Kapacitásbővítő beruházásának alapkőletételi ünnepségén Gyöngyösön elhangzott, hogy a vállalkozás 5,4 milliárd forintból, 775 millió forint kormányzati támogatás segítségével 8300 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesít. Szijjártó Péter az eseményen a magyar gazdaság teljesítményét méltatva kiemelte: egy év alatt 100 ezer új munkahely jött létre, 25,5 százalékkal nőttek a beruházások, és 6,4 százalékkal az exportteljesítmény, a fizetések pedig átlagosan 8,5 százalékkal lettek magasabbak.

Új beruházás valósul meg GyöngyösönForrás: MTI/Komka Péter

Hivatalos: 2021-től az EU betilt több egyszer használatos műanyagot

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan – közölte az uniós tanács. A tájékoztatás szerint az egyszer használatos műanyagokról szóló irányelv szigorú szabályokat ír elő azokra a termék- és csomagolástípusokra, amelyek megtalálhatók az európai partokat szennyező, tíz leggyakrabban előforduló hulladék között. Az irányelv értelmében 2021-től tilos lesz az egyszer használatos műanyag tányérok, evőeszközök, szívószálak, lufipálcák és fültisztító pálcikák használata.

OECD: Igen kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama – mondta Gion Gábor az OECD gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb kiadványát értékelve. Magyarország várható növekedése jelentősen meghaladja az OECD-tagállamok és az unió átlagát is – emelte ki a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős államtitkára.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Az OECD dokumentuma kiemeli a magyar kormány gazdaságpolitikájának kedvező hatásait: a hatéves bérmegállapodásnak köszönhető dinamikus béremelkedést, illetve a lakástámogatásokat, amelyek jelentősen javítják a belső keresletet. Az OECD 2019-re 3,9 százalékos növekedést jelez előre, amely közelíti a kormány előrejelzését.

Összeomlott Jamie Oliver brit étterembirodalma

Csődeljárás elé néz az egyik legnépszerűbb, televíziós műsorairól világszerte is ismert brit sztárséf, Jamie Oliver étteremhálózata. A cégnél nem kis részben a brit EU-tagság megszűnésével járó bizonytalanságokat tartják felelősnek a pénzügyi nehézségekért. Jamie Oliver személyesen jelentette be, hogy kénytelen csődgondnokság alá helyezni vállalatát, amelynek pillére a kéttucatnyi éttermet működtető Jamie's Italian étteremhálózat. A csődeljárást várhatóan a KPMG könyvvizsgáló cég irányítja. A Jamie's Italian forgalma tavaly 11 százalékkal 101 millió fontra csökkent. A tulajdonos a hálózat pénzügyi gondjait az ádáz piaci versennyel és a brexit folyamatát övező, a fogyasztói hangulatot is megterhelő bizonytalansággal magyarázta.

Óriási tejipari beruházás valósult meg Debrecenben

Az Alföldi Tej Kft. debreceni üzemének 2017 óta tartó, összesen 15 milliárd forintos beruházásához, amellyel 181 új munkahelyet létesítettek, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás átadóján. A miniszter ismertette azt is, hogy a fejlesztés eredményeként 8500 tonna trappista és gouda sajtot, illetve 7000 tonna porított terméket tudnak előállítani Közép-Európa legmodernebb porító üzemében. Jelezte, hogy a kormány nagymértékű készpénztámogatását az is indokolja, hogy az Alföld Tej a mai napig az egyetlen olyan tejtermelő csoport, amelynek a tulajdonosai 100 százalékban magyar tejtermelők, és az egyetlen olyan vállalat, amely 100 százalékban magyar tejtermelők által előállított tejet használ fel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Aföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének átadásán DebrecenbenForrás: MTI/Balázs Attila

Az OTP Banknál bevezették az Apple Payt

Az OTP Bank NFC képes Apple készülékkel rendelkező ügyfelei az Apple Pay szolgáltatás segítségével 2019. május 21-től minden boltban fizethetnek Magyarországon és külföldön, ahol elérhető az érintéses fizetés (az elfogadást az Apple Pay logó is megerősítheti, de a mobilfizetési megoldás ennek hiányában is működik). Az OTP Bank által kibocsátott Mastercard és Maestro betéti és hitelkártyák gyorsan digitalizálhatók az OTP SmartBank vagy a Simple by OTP mobilapplikációkon keresztül, vagy akár közvetlenül az Apple Wallet alkalmazásban.

Indítja első városi drónszolgáltatását a DHL Express

A DHL Express szállítmányozó vállalat és az intelligens, automatizált légi járművekre specializálódott EHang között kialakult stratégiai együttműködés célja, hogy létrehozzanak egy teljesen automatikus, intelligens, okosdrón segítségével végrehajtott szállítási szolgáltatást. Céljuk, hogy a drónokkal megoldják a háztól házig kézbesítés akadályait Kína nagyvárosaiban.

Az új, testreszabott útvonalon keresztül – amit kifejezetten az adott DHL-ügyfél igényei szerint terveznek meg – a drón megközelítőleg nyolc kilométeren belüli távolságokra képes csomagot szállítani
a cég Liaobuban lévő szolgáltatási központja és Tungkuan városban lakó ügyfelei között, Kanton tartományban.

Új BÉT-elnök, új állampapír, az adócsökkentés lehetősége

Új elnöke van a Budapesti Értéktőzsdének (BÉT). Az éves rendes közgyűlésen megválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a BÉT új elnökének. Az Értéktőzsde vezérigazgatói posztját a továbbiakban is Végh Richárd tölti be, aki a jövőben is tagja marad az igazgatóságnak. A Budapesti Értéktőzsde 2018-ban 297 millió forintos adózott eredményt ért el, melyet teljes egészében piacfejlesztési tevékenységébe forgatja vissza.

Magyar állampapír plusz (máp plusz) néven június 3-tól jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető kiemelte, a máp plusz kamata az ötödik év végén eléri a 6 százalékot. A kamat teljes összege a családoknál, a lakosságnál marad, hiszen még személyi jövedelemadót sem kell utána fizetni – magyarázta a pénzügyminiszter. Korábban Nemzeti Kötvény néven hivatkozták az új, magas kamatozású állampapírt, aminek bevezetésével, a jelenleg kapható Prémium Magyar Állampapír értékesítését több más lakossági papíréval együtt hamarosan lezárja az ÁKK.

Új, minden eddiginél magasabb kamatozású állampapírt jelentett be a pénzügyminiszterForrás: MTI/Kovács Tamás

Újabb adócsökkentésre lát lehetőséget az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László, aki egy interjúban arról beszélt: elsősorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén. A mérséklés fedezetét a feketegazdaság letöréséből származó bevételek adhatnák, és az, hogy tovább bővül a gazdaság – fogalmazott az elnök. Utóbbi kapcsán megjegyezte: a gazdasági növekedés fenntartásáért elengedhetetlen az állam digitális átállása és a közszféra hatékonyságának növelése.

Drágult az üzemanyag: a Mol a héten két alkalommal módosította felfele árait. Május 22-én 5 forinttal 408 forintra emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanennyivel 416 forintra. Május 24-én pedig 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem változott.