Beszakadt az olajpiac, amely idén a legrosszabb hetét zárja

2019.05.24. 12:37

A pénteki pozitív korrekció ellenére is 2019 legrosszabb hetét zárhatja a kőolaj, ahogy a nemzetközi Brent és az amerikai WTI is súlyos csapásokat szenvedett el a hét folyamán. A kínálati oldal kockázatai ugyanis tartósak, de eközben egyre nőnek a geopolitikai feszültségek is.

Súlyos mínuszokat szenvedett el a héten az olaj, aminek következtében az idei év eddigi legrosszabb hetét zárhatja a nyersanyag. Még úgy is, hogy pénteken 1 százalék körüli emelkedéseket produkált a nemzetközi Brent és az amerikai WTI egyaránt – írja a Reuters. Csütörtökön a Brent közel 6 százalékot, míg a WTI majdnem 5 százalékot zuhant.

A kínálati oldal folyamatos kockázatokkal küzd, ráadásul egyre jobban kiéleződik a feszültség Irán és az Egyesült Államok között, ami

egyre nagyobb bizonytalanságot jelent a befektetők számára – mondták az ANZ bank elemzői. Ezen a héten viszont kiderült, hogy a keresleti oldal sem biztos, hogy olyan stabil, mint eddig sokan gondolták, vagyis egy olyan zavart helyzet alakult ki, amely igencsak megágyazott az eladási hullámnak.

Fokozódó zavarok

Ezzel együtt a Brent piacán egyre mélyült a különbség az azonnali szállítású olaj árfolyama és a határidős jegyzések árai között. Ez azt jelenti, hogy az azonnali szállítású olaj drágább, mint a határidős jegyzés, vagyis a jelenlegi piaci körülmények között jobban megéri azonnal eladni a nyersanyagot, mint elraktározni a későbbi értékesítésig.

A Brent típusú olaj hordónkénti árfolyamának alakulása (júliusi szállítás)Forrás: Investing.com

Idén eddig a legfontosabb olajpiaci tényezőt az adta, hogy az OPEC és szövetségesei visszafogták a kitermeléseiket, aminek a célja a piac szűkítése, és ezzel az árfolyam feltornászása lenne. Ehhez jön még, hogy az Irán és Venezuela elleni amerikai szankciók szintén csökkentenék az OPEC kitermelését, mivel mindkét ország tagja a szervezetnek.

Mindazonáltal a pénteki drágulás várhatóan nem tudja majd teljesen elfedni a héten produkált gyengüléseket. Ez azt jelentheti, hogy a Brent határidős jegyzése több mint 5 százalékos mínuszban fejezheti be a hetet, ami a legrosszabb heti teljesítmény lenne eddig 2019-ben.

Fedezékbe menekülnek a befektetők

A gyengülés hátterében részben az áll, hogy ezen a héten az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus körüli aggodalmak és bizonytalanságok uralták a híreket, ami egyre inkább fedezékbe szorította a befektetőket. Emellett a hét közepétől már a növekvő amerikai készletek is elkezdték lenyomni az árakat.

Ahogy tehát kiderült, hogy az amerikai készletek emelkednek, az USA feldolgozóipari aktivitása pedig gyengül, egyre többen kezdtek el aggódni a globális olajkereslet miatt – mondta Michael McCarthy, a CMC Markets stratégája. Mindezek eredményeként a WTI ára lement a hordónkénti 60 dollár alá, míg a Brent 70 dollár alá süllyedt.

Nincs valódi alapja jelenleg az olajár tartós emelkedésénekForrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

A fentiek alapján a szakértők nagyjából egyetértenek abban, hogy ha nem oldódik meg viszonylag gyorsan a mostani kereskedelmi konfliktus az USA és Kína között, akkor az olaj csak komoly szenvedések árán indulhat meg fölfelé. A London Capital Group szakértője azt is hozzátette, hogy ha lesznek is ralik az olajpiacon a következő időszakban, akkor azok várhatóan csak rövidéletűek lesznek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK