MNB: egészséges lenne a ''chipsadó'' további szigorítása

2019.05.28. 12:37

A nagy mennyiségben károsnak tekinthető hozzávalókat tartalmazó termékekre kivetett hazai népegészségügyi termékadó (NETA) költségvetési és fogyasztásra gyakorolt hatásait, valamint az MNB Versenyképességi programban a továbbfejlesztésével kapcsolatban javasolt intézkedéseit mutatja be az InfoStart számára írt cikkében Berta Dávid, a jegybank munkatársa.

A társadalom egészére nézve káros tevékenységekre kivetett nemzetközi adók közül a hazai NETA kiemelkedik komplexitásával. A népegészségügyi termékadót Magyarországon 2011 szeptemberében vezették be. Az Európai Bizottság 2017-ben megállapította, hogy a NETA bevezetése elősegítette az egészségre káros termékek fogyasztásának csökkenését.

A NETA jelentőségét elsősorban a jól célzott termékkör adja. Az adónem hatálya alá tartozó termékek nagy változatosságot mutatnak, de közös bennük, hogy az adókötelezettséget a bennük található káros összetevők keletkeztetik. Az adónem főként a jelentős mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmazó ételekre és italokra vonatkozik, de érinti a sós termékeket, valamint az alkoholos italokat is. A hozzáadott cukrot tartalmazó termékek után fizetett adó jelentős részét képezi a NETA bevételeknek, ebből is elsősorban az előrecsomagolt cukrozott készítmények (csokoládé, rágó, marcipán, cukorka, keksz, ostya, fagylalt, jégkrém stb.) után fizetett adóbevétel volt meghatározó. A NETA a cukrot tartalmazó egyéb termékek (üdítő, kakaópor, gyümölcsíz) mellett érinti az alkoholos italokat, az alkoholos frissítőket, a sós snackeket (sütött, extrudált, pörkölt sós termékek), az energiaitalokat, valamint az ételízesítőket.

Forrás: Getty Images/Izabela Habur/Izabela Habur

A széles lefedettségű termékkör következtében a NETA bevételekből származó költségvetési bevétel is jelentős. Az államháztartási adóbevételek dinamikusan emelkedtek az elmúlt években, 2018-ban már több mint 40 milliárd forinttal járulva hozzá az Egészségbiztosítási Alap bevételeihez. A bevételek közel 40 százalékát a jelentős hozzáadott cukrot tartalmazó termékek adják, ugyancsak mintegy 40 százalékos az alkoholos italok után fizetett adó részaránya, az egyéb bevételek közül pedig kiemelkedik az ételízesítők és energiaitalok fogyasztása után történő adófizetés.

A NETA bevezetésének hatásai

A különadó bevezetése után már az első évben kedvezőek voltak a tapasztalatok. A NETA sikeresen módosította a fogyasztói és gyártói szokásokat, amit a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (korábban OEFI) 2013-as elemzése is alátámaszt. A felmérés alapján a gyártók 40 százaléka módosított a receptúráján; 30 százalékuk teljesen eltávolította a káros összetevőt és 70 százalékuk csökkentette annak mennyiségét. A NETA köteles termékek forgalma 27 százalékkal csökkent, átlagos áruk pedig 29 százalékkal emelkedett. 

Forrás: MTI/Mohai Balázs

A kiadások alakulásához hasonló folyamat figyelhető meg az egy főre eső fogyasztásban is, ahol a bevezetést követően csökkent, majd később lassan emelkedni kezdett a fogyasztás. A cukros termékek (cukor, gyümölcslevek, szénsavas üdítőitalok) egy főre jutó fogyasztása a NETA kivetését követően visszaesett, de később lassú emelkedésnek indult. A fogyasztás felzárkózása azt sugallja, hogy szükségessé válhat újabb intézkedések bevezetése, az adónem finomhangolása, esetleg annak kiterjesztése, vagy az adómértékek módosítása.

Az MNB javaslatai

Az idei évben körülbelül 20 százalékkal emelkedett általánosan a NETA-köteles termékkörök adóterhe, ugyanakkor az MNB javaslatai szerint van még tér az adónem fejlesztésére. A különadó egyes termékkörökre vonatkozó mértéke a legtöbb adónemmel ellentétben nem százalékban kifejezett adókulcsként, hanem egyösszegű adómértékként jelentkezik, ami az egyes termékek esetében fogyasztási egységekre, literre és kilogrammra vetítve került meghatározásra. Az adómértékek csak elvétve változtak az elmúlt években, de az idei évben egy általános, hozzávetőleg 20 százalékos adóemelésre került sor, ami az összes termékkört érintette, emellett újabb alkoholos italok kerültek a NETA hatálya alá.

Az MNB a 2019-ben megjelent Versenyképességi programban javaslatokat tett az adónem továbbfejlesztésére. A javasolt intézkedések egyik leginkább hangsúlyos eleme a hozzáadott cukrot tartalmazó termékek további visszaszorítása. Az üdítőitalok esetében érdemes megfontolni az Egyesült Királyság példáját, ahol a tavaly bevezetett különadó sikeres volt a gyártói receptúrák megváltoztatásában.

A hazai NETA módosítható lenne a brit sávos módszerhez hasonlóan, de a két országban tapasztalható eltérő vásárlóerő és árszínvonal figyelembe vételével. Az Egyesült Királyságban az üdítőitalok 100 milliliterre vetítve 5 gramm cukortartalomig adómentesek, majd 5 és 8 grammnál emelkedik az adó mértéke. Magyarországon csak 8 gramm a sávhatár, ezért a jegybanknál célszerűnek tartják egy újabb alsó sáv bevezetését, ami alacsonyabb cukortartalom alkalmazására ösztönözheti a gyártókat.

Forrás: MTI/Marjai János

Az adóteher sávossá alakítása alkalmazható lenne az előrecsomagolt cukrozott készítmények esetében is. Jelenleg a különadó csak 25 gramm hozzáadottcukor-tartalom felett fizetendő, és ezen érték felett az adómérték egységes összegű. Az MNB javasolja az adóteher sávosítását, amit például 10, 25 és 50 grammos határokkal lenne célszerű kialakítani, ahol az adó mértéke a 2019-es szint, vagyis 160 forint 50, 100 és 200 százaléka lenne.

Egy ilyen módosítás a gyártók jelentős részét az egészségesebb recept használatára motiválhatná azáltal, hogy termékük egyáltalán a NETA alá (pl. cukrozott joghurtok) vagy adott esetben a progresszívebb kulcs alá esne (pl. mogyorókrémek).

Emellett célszerű lenne meglépni a NETA további kiterjesztését a környezetszennyező módon előállított, és kedvezőtlen hosszú távú egészségügyi hatásokkal járó pálmaolaj (pálmazsír) élelmiszeripari felhasználására. Ezen felül a jegybank érdemesnek tartja megfontolni a népegészségügyi termékadó bevezetését a magas zsírtartalmú ételekre, húskészítményekre, valamint a helyben készített magas cukor- vagy sótartalmú termékekre.