Szijjártó: 2010-ben bátor döntésekre volt szükség

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. március 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a francia GMD-csoport beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. március 7-én. A cég járműipari alkatrészgyártó üzemet épít Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A japán vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság megerősítésében, egyebek között hozzájárultak a magyar GDP első negyedévben mért 5,3 százalékos bővüléséhez, amellyel Magyarország érte el az Európai Unióban a leggyorsabb növekedési ütemet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett japán befektetői ebédet megelőzően kiemelte: mindig a kölcsönös tiszteletre épült Magyarország és Japán, a magyar és a japán nép együttműködése, amely talán soha nem volt olyan stabil és eredményes, mint manapság. A két ország gazdasági kapcsolatairól elmondta,

Magyarország 2,5 milliárd dollárnyi japán beruházással rendelkezik,

az országban több mint 160, a távol-keleti országból érkezett vállalat működik, amelyek 34 ezer magyar embernek adnak munkát.

Bátor politikai döntések

Hozzátette, csak az utóbbi öt évet tekintve a HIPA 21 esetben tárgyalt eredményesen japán vállalatokkal, a megállapodások 808 millió dollárnyi új beruházást és 3 ezer új munkahelyet jelentettek Magyarország számára. Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki a Magyarországon befektető japán vállalatok vezetőinek, hogy a magyar gazdaságba, azon belül a magyar emberekbe fektették bizalmukat. A miniszter külön kiemelte Oszamu Szuzukit, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatóját, aki a japán befektetők közül elsőként bízott meg Magyarországban a rendszerváltás után, és itt alapította meg a Suzuki-gyárát, amely Európában a mai napig az egyetlen.

Szijjártó Péter: A gazdasági növekedés fenntartása érdekében készítették el a gazdaságvédelmi akciótervet Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter elmondta, hogy 2010-ben a magyar gazdaság a "szakadék szélén állt, és bátor politikai döntésekre volt szükség, hogy ne csak túléljük a válságot, hanem meg is erősödjünk utána". Szijjártó Péter

a bátor döntések közé sorolta a progresszív adórendszer eltörlését, amelyet az egykulcsos adórendszer váltott fel, illetve a társasági adó 9 százalékra csökkentését, amely egyedülálló az Európai Unióban.

Rámutatott, hogy a magyar gazdaság most a dimenzióváltás időszakában van, a világgazdaság pedig lassul, ezért a miniszter szerint fontos, hogy a magyar kormány olyan intézkedéseket hozzon, amelyekkel fenntartható, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme a következő években is 2 százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot.

A gazdasági növekedés fenntartása érdekében készítették el a gazdaságvédelmi akciótervet, amelynek fontos eleme például a munkát terhelő adók további csökkentése és a szakképzés modernizálása is - jelezte. Szijjártó Péter beszédében úgy fogalmazott: "azon leszünk, hogy a következő években ne csak Magyarország és Japán, hanem a remélhetőleg megerősödő Európai Unió és Japán együttműködését, gazdasági kapcsolatait is tovább javítsuk, hiszen ez Magyarország, ez a magyar emberek és a Magyarországon működő vállalatok érdeke is".

Évi 190 ezer autót gyártanak

A rendezvényen Oszamu Szuzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a Suzuki Magyarország 1992-ben építette fel gyárát és kezdte el a termelést. A Suzuki tengeren túli vállalatai közül a esztergomi gyártóbázis lett a második legnagyobb. Eleinte évente mintegy 50 ezer darab gépkocsit gyártottak, mára ez a szám elérte a 190 ezret.

A Magyarországon gyártott Suzuki modelleket a világ 123 országába exportálják.

A fórumon felszólalt Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója és Szato Kuni, Japán magyarországi nagykövete is, valamennyien méltatták, hogy Japán és Magyarország között a diplomáciai kapcsolatok már 150 éves múltra tekintenek vissza.