Századvég: Szívesebben vásárolnak magyar termékeket a magyarok

2019.05.31. 09:54

A lakosság körében egyértelműen prioritást élveznek a Magyarországon előállított termékek, a minőségükről jó a véleményük, és ezekért – méltányos kereteken belül – hajlandóak akár többet is fizetni – derült ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által végzett friss közvélemény-kutatásból. A cég közleménye szerint ez alapján a gyártóknak megéri termékfejlesztésben és termelésbővítésben gondolkodni, a forgalmazóknak pedig az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektetni a magyar termékek kínálatára.

Vásárlási szokásokra vonatkozó kérdésekből az derül ki, hogy a magyar lakosság túlnyomó többsége (83 százaléka) valamilyen mértékben figyelembe veszi (38 százalék mindig, 45 százalék néha), hogy a megvásárolni tervezett terméket Magyarországon, vagy külföldön gyártották.

A megkérdezettek csupán 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem veszi figyelembe az adott termék gyártási helyét. A kutatás azt is kiderítette, hogy a női vásárlók számára valamivel fontosabb a megvásárolandó termék magyarországi gyártása, mint a férfiak számára.

További demográfiai szempontok (korosztály, munkahelyi státusz, iskolai végzettség, anyagi helyzet, településtípus és földrajzi régió) szerint csoportosított sokaságokon belül, a lényegi eltérés abban mutatkozik, hogy mekkora arányban vannak, akik számára minden esetben fontos a termék gyártási helye, illetve azok, akik számára ez csupán néha fontos.

Hajlandóak vagyunk többet fizetni 

A kutatásból az is kiderül, hogy a lakosság 66 százaléka vásárolna inkább hazai terméket, míg csupán 2 százalék mondta, hogy szívesebben vásárolna külföldi előállítású terméket. 31 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy számukra közömbös a termék gyártási helye.

38% mindig figyelembe veszi, hogy a megvásárolt terméket Magyarországon gyártották-eForrás: Századvég

A kutatás arra a kérdésre is választ keresett, hogy azonos termék esetén mennyivel hajlandóak az emberek többet fizetni a magyar termékért.

66 százalék inkább magyar terméket vásárolForrás: Századvég

Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a lakosság közel háromnegyede hajlandó valamennyivel többet fizetni azért, hogy hazai gyártású terméket vásároljon. Közel 52 százaléka hajlandó legfeljebb 10 százalékkal többet fizetni, 17 százaléka hajlandó legfeljebb 25 százalékkal, 4 százalék pedig több mint 25 százalékkal is hajlandó többet fizetni a magyar termékért. A lakosság negyede (24 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy nem hajlandó többet fizetni a magyar termékért.

Megéri magyar terméket kínálni

Mindez azt jelenti, hogy összességében

a magyar vásárlók többsége szereti, és szívesen vásárolja a hazai termékeket, és észszerű mértékben hajlandó azért valamennyivel többet is fizetni. Demográfiai bontásban egyedül az életkor tekintetében láthatók releváns különbségek: a fiatalabb korosztályok számára kevésbé fontos ez a szempont, azonban esetükben is 75 százalék nyilatkozott úgy, hogy a termék eredetét vásárlásai során mérlegelni szokta.

Ezek az adatok a hazai termelők számára azt az üzenetet hordozzák, hogy van igény a jó minőségű, megfizethető árú magyar termékekre, a kereskedők számára pedig azt, hogy megéri nekik hazai gyártású termékeket kínálni a vásárlóknak, mert az a forgalmukra pozitív hatással lesz.