A kínai China Baowu Steel Group, a világ második legnagyobb acélgyártója, a Nikkei Asia Review értesülései szerint, összeolvad a belföldi riválisával, a Magang Holdinggal. A két vállalat az egyesülés után lőtávolba kerül ahhoz, hogy átvegye az első helyet az ArcelorMittal-tól.

A Sanghaji Értéktőzsdére benyújtott értesítő szerint, a Baowu veszi át a Magang részvényeinek 51 százalékát, így többségi tulajdonos lesz a vállalatban. Az összeolvadással a két acélgyártó nemzetközi erejét és jelenlétét szeretné növelni.

Emellett cél az is, hogy belföldön növeljék a profitabilitást, ezzel is felkészülve az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háborúra és annak hatásaira.

Az állami kézben lévő Bauwo egyik munkatársa elmondta, hogy ezzel a lépéssel megközelítik az évi 100 millió tonnás termelést, amely óriási előrelépés lenne a mostani 67,43 millió tonnához képest.

illusztrációForrás: AFP/Patrick Hertzog

A Magang évi 19,64 tonnájával a két cég egyesített termelése már jócskán megközelítheti, idővel pedig le is hagyhatja a globális piacvezetőnek számító ArcelorMittal 92,5 millió tonnás éves termelését.

A forrás azonban azt is kiemeli, hogy nagy valószínűséggel szükség lesz még egy vállalatra ahhoz, hogy valóban a Bauwo legyen a világelső. A kínai kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a következő években a 10 legnagyobb kínai acélgyártó feleljen az ország acéltermelésének 60 százalékáért a mostani 35 százalékkal szemben. Éppen ezért támogatják, sőt, szorgalmazzák az ilyen összeolvadásokat.

Egy szakértő szerint az összeolvadások továbbra is folytatódni fognak a kínai acéliparban. A kevesebb vállalat pedig csökkenteni fogja a túlkínálatot, valamint növelheti a versenyt a kínai vállalatok között. Kína felel a világ acéltermelésének feléjért, az idei év elején pedig 10 százalékkal nőtt a kereslet az acél iránt az országban az egyre több infrastruktúrális fejlesztés miatt.