Riasztást adott ki a Magyar Posta, minden ügyfél érintett

adathalászat
Computer hacker, conceptual image.
Vágólapra másolva!
Továbbra is gyakori, hogy visszaélnek a Magyar Posta nevével: értékes nyereményt ígérve személyes adatokat kérnek ismeretlenek.
Vágólapra másolva!

Értékes nyereményeket, számos esetben

mobiltelefont ígérnek nem létező nyereményjátékra hivatkozva ismeretlenek a Magyar Posta nevében. Az utóbbi hetekben azonban gyakori az is, hogy csomag érkezését jelzik, és annak árát kérik.

A csalók számos módon: e-mailben, böngészés közben felugró ablakban vagy sms-ben kérik el az ügyfelek személyes adatait, bankkártyaszámot, esetleg PIN-kódot vagy egyszerűen pénzt, az értesítésben pedig a Magyar Posta logóját és arculati elemeit használják, ezzel megtévesztve az ügyfeleket.

Idén egyre gyakoribbá váltak az adathalász támadások, nemcsak a Magyar Postát, hanem más cégeket érintően is. Az adathalász támadások jó részét kis odafigyeléssel fel lehet ismerni.

Gyanakvásra adhat okot már az is, ha olyan nyereményjátékról kap valaki értesítést, amely ismeretlen számára, ha pedig nem biztos a dolgában, akkor érdemes ellenőrizni a posta honlapján, ahol minden akciót közzétesznek.

Forrás: AFP/Science Photo Library/Igor Stevanovic

Gyakori, hogy magyartalan vagy nyelvtanilag helytelen a megfogalmazás, előfordul, hogy hiányoznak az ékezetek a megérkező e-mailekben, sms-ekben.

Fontos tudni, hogy a Magyar Posta sem telefonon, sem sms-ben, sem e-mailben nem kér be érzékeny személyes adatokat, böngészés közben felugró ablakokban nem hirdet, valamint a Magyar Posta által meghirdetett akciókhoz minden esetben tartozik játékszabályzat, amelyben leírják, hogy a nyerteseket milyen módon értesítik.

Ha valaki a szabályzattól eltérő üzenetet kap, gyanakodjon, és javasolt az ablak bezárása.
A Magyar Posta a megtévesztő értesítésekről szóló ügyfélbejelentéseket komolyan veszi, minden esetben jelzi az adathalászatot az intézkedésre jogosult hatóságnak, és tájékoztatja a lakosságot a honlapon és a közösségi oldalakon.

Valamennyi ügyfelüket arra kérik, hogy járjanak el kellő körültekintéssel, és fokozottan ügyeljenek adataik védelmére!