Jó hírt kaptak a nyaralók: új autópályát adtak át a szomszédban

Nyugat-Szerbia, Drina-folyó, Tara-hegy
Gyönyörű tájkép Nyugat-Szerbiában
Vágólapra másolva!
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
Vágólapra másolva!

Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba (146,3 milliárd forint) került. Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon - főleg a nyári szezonban - gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni - írja az alon.hu.

A szerb építésügyi minisztérium tájékoztatása szerint

a szerb-magyar határt a szerb-észak-macedón határral összekötő úton 2018-ban 58 millió jármű haladt át, és a várakozások szerint idén ez a szám további kétmillióval növekszik majd.

Gyönyörű tájkép Nyugat-Szerbiában Forrás: Shutterstock / Készítette: Banet

Szerbia déli szomszédja, Észak-Macedónia tavaly fejezte be az országot átszelő autópálya kiépítését, Görögországban azonban még nem készült el a macedón határt Szalonikivel összekötő 60 kilométeres autópálya-szakasz.