Egyelőre nem daraboltatják fel az amerikai techóriásokat

Google, Google Chrome
ANKARA, TURKEY - SEPTEMBER 6: Google's logo is seen on a screen in Ankara, Turkey on September 6, 2018. Aytug Can Sencar / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A vezető Wall Street-i elemzők szerint a techvállalatokat továbbra is nagy nyomás alatt tartják a döntéshozók, azonban egyelőre nem kell attól tartani, hogy feldarabolásukról döntenének. Ez ebben az esetben azt jelentené, hogy szétszakítják a konglomerátumokat, valamint kötelezik a cégeket, hogy hozzák nyilvánosságra az általuk használt különböző algoritmusokat.
Vágólapra másolva!

Wall Street-i elemzők egy csoportja szerint kicsi rá az esély, hogy a kormány szétszakítja az olyan techvállalatokat, mint az Amazon, az Alphabet vagy éppen a Facebook. A Baird vezető elemzője, Colin Sebastian szerint az óriásvállalatok szétválasztása nagyon bonyolult lenne, és egyelőre nem lát rá sok esélyt.

Hozzátette, hogy nagy valószínűséggel a közeljövőben arra sem fogják kötelezni a techcégeket, hogy nyilvánosságra hozzák algoritmusaikat.

A legnagyobb techvállalatok részvényei zuhantak a hét elején, miután felröppent a hír, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium trösztellenes eljárást kezdeményez a Google ellen, valamint az Apple-t is ők fogják majd vizsgálni, míg a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) elé kerül az Amazon és a Facebook.

Illusztráció Forrás: AFP/Anadolu Agency/Aytug Can Sencar

A Facebook és az Alphabet összesen 130 milliárd dollárt veszített piaci értékéből, néhány elemző szerint viszont a dolog jó oldala, hogy ezek az eljárások még kezdeti stádiumban vannak, és a közeljövőben nem várható sem bírság, sem pedig változás a cégek működésében. A J.P Morgan elemzője, Doug Anmuth felhívja a figyelmet, hogy jelenleg még nem lehet tudni, milyen következményei lesznek a kormányzati fellépésnek a techvállalatokkal szemben az elkövetkező években, hiszen egy hosszú procedúráról van szó.

A techcégek szabályozásának témája nem fog gyorsan lekerülni a napirendről, és valószínűleg kulcsfontosságú kérdés lesz majd a 2020-as amerikai választásokon és az azt megelőző kampány során is.

Nemcsak a cégek túlzott hatalma és befolyása kelt sokakban ellenszenvet, hanem a felhasználói adatok kiszivárgása is komoly problémát jelent.

Illusztráció Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A republikánusoknak leginkább azzal van gondjuk, hogy szerintük a közösségi oldalak többsége elnyomja a konzervatív véleményeket, a demokraták szerint pedig az olyan cégek, mint az Amazon, a Facebook és a Google rossz hatással vannak a piaci versenyre, ennek negatív következményei pedig a felhasználókat és az ügyfeleket is nagyban érintik.

A Raymond James elemzője, Aaron Kessler szerint a Google van a techvállalatok közül a legnagyobb veszélyben, ráadásul őket az Európai Bizottság is gyakran bünteti. Hozzátette, hogy a Facebook és az Amazon elleni trösztellenes vádak sokkal kevésbé állnak meg.