Újabb adócsökkentésről döntött a parlament

VARGA Mihály
Varga Mihály pénzügyminiszter felszólal a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 12-én
Vágólapra másolva!
Júliustól 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, valamint ahhoz kapcsolódóan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat érintő része a kormány kezdeményezésére. Az Országgyűlés szerdán 160 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el a pénzügyminiszter előterjesztését, kivételes eljárásban.
Vágólapra másolva!

Mind a szociális hozzájárulási adó, mind az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat terhelő része

17,5 százalékra mérséklődik az eddigi 19,5 százalékról.

Varga Mihály pénzügyminiszter felszólal a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 12-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ehhez kapcsolódóan változnak az összevont adóalap megállapításának szabályai is. Ha a magánszemély egy adott jövedelem után kötelezett a szociális hozzájárulási adó megfizetésére, úgy a jövedelme 85 százalékát kell figyelembe venni az eddigi 84 helyett.

Ugyanígy módosul a kisadózók ellátási alapja is, tekintettel arra, hogy a tételes közterhen belül a szociális hozzájárulási adórész csökken,

Így az egyéni járulékoknak megfelelő adórész növekszik, ezért az ellátások alapjaként is magasabb összeget vesznek figyelembe a jövőben.

Az kormány az adócsökkentést azzal indokolja, hogy

a magyar gazdaság kiemelkedően jól teljesít.

A növekedés az idei első negyedévben az unióban a legmagasabb volt, és a kabinet adócsökkentéssel, a foglalkoztatás ösztönzésével kívánja megvédeni a magyar gazdaság eredményeit.

A törvényjavaslatot kedden nyújtotta be a pénzügyminiszter, amelyet kivételes eljárásban tárgyalt a Ház.