Kivárás miatt pang az ingatlanpiac, a lakásárak mégis nőnek

Sokféle oka lehet annak, miért olcsóbb egy ingatlan az elvárhatónál - érdemes lehet kinyomozni az okát
Vágólapra másolva!
A nagyon erős évkezdet után a szezonalitásnak megfelelően alacsonyabb mozgás volt az ingatlanpiacon májusban, ám az ingatlanárak emelkedése ennek ellenére sem enyhült. A vidéki panellakások négyzetméterára éves viszonylatban 46-52 százalékot nőtt, de a tégla ingatlanok árai is 20 százalék feletti növekedést mutattak tavalyhoz képest. A fővárosban 21-28 százalék volt az átlagos áremelkedés, az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől függően. Egyedül a belvárosban mért a Duna House 10 százalék alatti növekedést.
Vágólapra másolva!

A budapesti ingatlanvásárlóknál két markáns csoport figyelhető meg, országszerte ugyanis itt a legmagasabb a nagyon jó és a legrosszabb állapotú ingatlant vásárlók aránya is. Előbbiek ugyan többet költenek új otthonukra, ám nem kell megfelelő szakemberek után kutatniuk, időt és energiát szánni a munkálatokra. Utóbbiak csoportjába pedig azok tartoznak, akiknek a költségvetésükbe csak rosszabb állapotú ingatlan fér bele, vagy pedig olyan beruházók, akik könnyedén végeznek felújítást, majd egy jóval magasabb összegért piacra is dobják az adott lakást.

Budapesten városszerte a 40-60 négyzetméteres ingatlanok voltak a legkelendőbbek.

Az érdeklődők „térképére" továbbra sem kerültek fel a külső kerületek, annak ellenére, hogy azokon a területeken még kedvezőbb áron lehet ingatlant vásárolni. Továbbra is a XIII. kerület a legfelkapottabb, Zuglót és a II. kerületet is sokan választanák új lakhelynek.

A lakosság kivár a júliustól bevezetésre kerülő családtámogatási intézkedések miatt, de az ingatlanárak ez alatt is emelkednek Forrás: Central Home

A vidéki ingatlanpiac emelkedése még a fővárosinál is erősebb képet mutat. Az ország keleti megyéiben 46 százalékkal nőtt a panellakások átlagos négyzetméterára egy év alatt, a nyugati országrészben pedig még ennél is nagyobb mértékben, 52 százalékkal nőttek az árak. Tégla ingatlanok esetében is 20 százalék feletti növekedés látható vidéken, keleten 26, nyugaton 25 százalékkal nőtt az átlagérték. Vidéken is a kisebb méretű ingatlanokat vásárolták legtöbben, ott a négyzetméterárak messze elmaradnak a fővárosi értékektől.

Az alku mértéke nem változott számottevően, a vevők 3-5 százalékkal csökkenthetik jellemzően a végső kínálati árat. A tulajdonosok önszántukból csupán 1-2 százalékkal mérsékelik a kiinduló értéket.

Az adatok és piaci folyamatok azt mutatják, hogy a lakosság kivár a júliustól bevezetésre kerülő családtámogatási intézkedések miatt.

A február óta csökkenő kereslet egyébként ömagában sem számítana különlegesnek, az év feléhez közeledve jellemzően egy kisebb mélypont mérhető az ingatlanpiacon az ünnepek és a nyári szabadságolások következtében.

A budapestiek legnagyobb része igyekszik kerülni a felújítási munkálatokat, a vásárlók 38 százaléka választott nagyon jó minősítésű ingatlant. Vidéken sem kezdenek nagyobb átépítésekbe, a vevők megközelítőleg 50 százaléka jó minőségű otthonba költözött.

A tégla ingatlanok értékesítési ideje országszerte csökkent, ám a panellakások eladásához néhány nappal több időre van szükség Pesten és Nyugat-Magyarországon, mint egy évvel korábban.

Panelek értékesítéséhez továbbra is megközelítőleg 2 hónapra van szükség, míg tégla ingatlanok eladásához bő 3 hónappal érdemes kalkulálni.

Budapesten nőtt az idősebb vevők aránya 2018 májusához képest. Vidéken egy fiatalabb korcsoport, a 30-40 év közöttiek domináltak a vevők között, ám ők csupán fele annyit költöttek otthonukra, mint a fővárosban élő harmincasok.

A fővárosban legtöbben továbbra is befektetési céllal vásároltak, több mint 40 millió forint értékben.

Az év első öt hónapjában eddig összesen 63 168 adásvétel történt.

A teljes jelentés innen tölthető le.