Továbbra is kitart a hatalmas lendület az építőiparban

építőipar, növekedés, 2017
Vágólapra másolva!
Áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérve 3,8 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal. Az épületek körében a nagy értékű ipari beruházások mellett főleg oktatási és sportlétesítmények kivitelezésére kötöttek szerződéseket. Az új szerződések volume mintegy kétszerese a korábbi évekének. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 50,3 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 19,3 százalékkal kisebb volt, mint 2018. április végén.

A szerződésállomány ugyanakkor továbbra is 2300 milliárd forint körüli ingadozik, amire korábban nem volt példa.

Az építőipar a tavalyi robusztus teljesítménye után kiugró lendülettel indítja az idei évet is, így 2019-ben is érdemben hozzájárul majd a növekedéshez és ebből következően a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok között.

Forrás: DDC

- prognosztizálja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Az idén többek között az újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,7 millió négyzetméteres állományt.

Az építőipart a működőtőke beáramlás következtében a feldolgozóipari beruházások, szálloda-fejlesztések, állami beruházások, valamint az uniós támogatással épülő beruházások is támogatják, kormányzati források szerint a következő években akár 25 ezer milliárd forint rendelés érkezhet az ágazatba.

Forrás: Pixabay

Az építőiparban a Takarékbank részéről folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számítanak a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások felfutásával párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában.